Prevenció
28Augusztus 20-a környékén általában minden évben újraolvasom Szent István intelmeit. A liberális berendezkedéssel vívott, néha kilátástalannak tűnő csaták közben jó, ha emlékeztetjük magunkat: az államalapítónk vezette magyar nép az egyetlen, amely nomádállami rendszerét nyugat-európai mintájú, letelepült államisággal váltotta fel. Ha valahonnan, akkor innen érdemes erőt gyűjtenünk az előttünk álló hónapokra, évekre. A szívünk belső falán kell lennie annak, ami a hazánk: egy keresztény, hagyománytisztelő, túlélő nemzet. Már csak azért is, mert a harcok ezer év alatt sem lettek kisebbek és mert a baloldal a nemzeti hőseinket is megpróbálja elvenni tőlünk.
A sort még a megszokottnál is alantasabb stílusban a DK-s aktivista, Homonnay Gergely kezdte meg, aki a Szent Jobbot és a katolikus körmenetet a Pride-hoz hasonlította.
„Közeledik augusztus 20., amikor a pesti belvárosban szoknyás férfiak szar számokat énekelve körbehurcolnak egy mumifikált kezet, amiről csak annyit lehet tudni bizonyosan, hogy egy férfié volt, aki ha jobbkezes volt, ezzel maszturbált, és törölte a seggét (lapulevéllel valszeg, mert akkor még nem volt WC-papír). Imádjátok!”
Miután felvilágosítottuk, hogy Szent István ereklyéjét nem imádjuk, hanem tiszteljük – s ez nagy különbség -, rögtön meg is állapíthatjuk, hogy ennél idén biztosan nem lesz gusztustalanabb gyalázkodás. Abban viszont ne legyünk biztosak, hogy baloldali gyalázkodás egyáltalán nem lesz.
Államalapítónk megkophatatlan érdeme ugyanis, hogy jó utat választott az ország európai megmaradása érdekében. Minden fontos dolog, amit a kontinens az elmúlt századok alatt hozzátett az emberiség életéhez, valamiféleképpen kapcsolatban van a kereszténységgel, abból sarjadt, és ma is abból táplálkozik. Csakhogy első királyunk az új hagyományok megszilárdítása és őrzése mellett felismerte, hogy egy átalakuló világgal is lépést kell tartanunk, és továbbra is képesnek kell lennünk arra, hogy befogadjuk azt, ami értéket jelent.
Így születhetett meg az intelmek között az a passzus, amit a magukat ma haladónak tartó, gondolkodni képtelen ellenzékiek előszeretettel forgatnak ki. Történetesen, hogy István király Imre fiához írt tanácsainak van egy „vendégek befogadásáról és gyámolításáról” szóló része is.
„Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
A balliberális károgók, a politikai grincsek minden évben megpróbálják elhitetni velünk, hogy Szent Istvánnak ma nem lenne mit ünnepelnie. Nyugodtan visszaszámolhatunk annak, hogy ebbe az egyetlen kis idézetbe kapaszkodva idén is ráhúzzák majd a vizes lepedőt Magyarországra, ezért mielőtt így tennének, előzzük meg a borítékolható ellenzéki facebookbejegyzés-hullámot.
Nem, Szent István sem migránssimogató, sem Soros-ügynök nem lenne, ha ma élne. Nem értene egyet azzal sem, hogy az örökségét tömegesen lerohanó idegen népességgel bambán szájtátva álljunk szemben. A fenti részlet csakis azokra vonatkozott, akik hajlandóak voltak arra, hogy – eredetük értékeit őrizve – Magyarországon a magyar hagyományokat sajátként tisztelve éljenek. Hogy magukénak érezve az országot, gazdagítsák azt.
Államalapító királyunk semmi másra nem gondolt, mint arra a diplomáciára, amit már apja, Géza fejedelem is megkezdett, és aminek köszönhetően Krisztus után 1000-re viszonylagos külső nyugalom köszöntött a magyarokra. Az „idegenekkel” ápolt jó kapcsolat biztosította aztán számára a korabeli rendszerváltást. A kezdődő keresztény térítéssel és Gizella királynéval pedig például sváb, majd bajor lovagok érkeztek az országba, akik a Rajna-vidéki fegyvergyártó műhelyekben készült kétélű kardokat hozták magukkal. Még egyszer hangsúlyozom: lovagok. Nem pedig romboló, igázó népek. Ezeket István hiba nélkül és kíméletlenül leverte, sőt, harmincnyolc évnyi uralkodás alatt nem hogy háborút, de csatát sem vesztett soha.
A gyalázkodás és a kiforgatás helyett baloldali embertársainknak ezért azt javasoljuk, olvassák végig az intelmeket, ne csak azokat a részeket, amiket bukott politikusaik kiragadnak belőlük. Nem is kell sokáig olvasni, az első máris a katolikus hit védelméről és megőrzéséről szól.
Talán rájönnek, hogy Szent István királyunk sem az a történelmi példakép, akivel saját hazaárulásaikat igazolni tudnák (ahogy másik kedvenc példájuk, a márciusi ifjak sem lennének például momentumosok). Épp ellenkezőleg. A magyar történelem nagyjait éppen az tette azzá, amik, hogy ha a hazájuk és bármi között választani kellett, mindig Magyarországot és a keresztény kultúrát választották – velük ellentétben, akik ezer év alatt sem tanulták meg, hogy az ilyenek a vár négy fokán végzik.
2019-08-19 @ 05:12
Szent István idejében,lényegesen egyszerűbb volt a világ.
A homonnai féléket (már nem zsidó,de sohasem lesz magyar) nyilvános kivégzés után az ország négy várának a kapuja fölé szegezték volna. Természetesen felnégyelés után.
Mindenesetre,az igazságszolgáltatás akkoriban működött,míg ma csupán jogszolgáltatás van.
2019-08-19 @ 05:15
Ja?
Akkoriban egyetlen nagyhatalom sem akart beleszólni,a törvényeink megalkotásába.
Azok akik haddal jöttek megreformálni Minket,véres fejjel kullogtak haza. Ma már ez nem lehetséges. Maximum a politika segítségével tudunk alárúgni,az ellenünk törő különféle izmusoknak.
2019-08-19 @ 05:59
Ha István király az iszlámot és a muzulmánokat tartotta volna szívesen látott vendégeknek, akkor azt írta volna és nem a kereszténységet veteti fel az népével.
Az iszlám az ő halálakor immáron 394 éve létezett, rombolta sorra a keleti nemzeteket és irtotta a keresztényeket. Kétlem, hogy egyet is befogadott volna.
2019-08-19 @ 06:32
Valószínűleg éltek a korabeli Magyarországon muszlimok, akár a honfoglalókkal is érkezhettek (kálizok), de akkoriban aligha gondoltak arra, hogy a saríát bevezetnék nálunk.
Később a pénzes, adóbérlő böszörményekkel több gond volt!
2019-08-19 @ 07:04
A balliberálisoknak a nyilvánvalót is hiába magyarázza bárki. A „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, nem azt jelenti, hogy „pusztítsd el magad, ne légy útban”.
2019-08-19 @ 07:34
S ha már az államalapításunknál tartunk, van is mire büszkék lennünk, és ezt minden minket lenéző kioktatónak az orra alá kell dörgölnünk.
Amikor mi Európa harmadik a mai értelemben is használt államiságát alapítottuk, akkor a következő nyelvek még nem is léteztek, csak mint valamelyik másik nyelv mellékhajtásai:
holland, vallon, flamand, mai angol, szlovák, bosnyák, ukrán, szlovén, lett, litván, észt…
A következő államok pedig, nemhogy önálló államokként de még törzsszövetségi szinten sem léteztek, csak valamely birodalom vagy fejedelemség részeként: Hollandia, Luxemburg, Belgium, Izland, Portugália, Lettország, Észtország, Litvánia, Belorusszia, Ukrajna, Románia, Szlovákia, Svájc, Ausztria, Monaco, Vatikán, Koszovó s biztosan kihagytam párat…
… S akkor ezek a népségek oktatnak ki minket jogállamiságból meg kultúrából? Belgium szinte ma sem létezik, nem is oly rég majdnem kettéváltak, a bosnyák nyelvet épp most kezdik kitalálni a szerb-horvátból, az osztrákoknak, svájciaknak nincs is saját nemzetnyelvük… úgyhogy Európa nagy része legfeljebb csak öcsikének számíthat hozzánk képest, úgyhogy elmennek a fenébe a kioktatásaikkal, s már az is csodálatos teljesítmény, hogy ennyi területünkre ácsingózó ellenére megvagyunk, sőt ma már mi vagyunk a reményfény, Európa védőbástyája és GDP gazdasági iránymutatói is…
2019-08-20 @ 02:49
Igaza van Nap Rozsanak. A pozsonyi csata utan ugy dontottek a nemzettsegek hogy egy ilyen veszelyt mint a Nemet nem hagyhatnak a hatunk mogott. Az ugynevezett kalandozasok kovetkezmenye lett a tobb mint 300 Nemet fejedelemseg . Egyseges Nemet Orszag nem letezett Bismarkig .
2019-08-21 @ 19:36
Mondd kérlek ki beszél belga vagy svájci nemzetről? Ilyen nincsen. Nos ezért sem érti a magasságos nyugat azt, hogy -Veres Péterrel szólva- népben és nemzetben gondolkodunk.
(A bosnyák nyelv pedig egy vicc..)
2019-08-19 @ 07:46
Teljes mértékben jobboldalinak tartom magam, Fidesz támogató vagyok, de…
Törvényeinknek végre már VILÁGOSAN kellene utalnia arra a különbségre, hogy mit tekinthetünk szólásszabadságnak (sajtószabadságnak) és mit gyalázkodásnak, nemzetünk megsértésének, ócsárlásának és tudatos ellenségének! A legfőbb ideje annak, hogy ezek hazátlan gyalázkodó BUGRISOK, folytonosan támadó senkiházi pondrók végre már NORMÁLIS érzelmű bíró elé kerülve kapják meg MÉLTÓ büntetésüket!
Mikor ébredünk már föl, hogy az eddigi elnéző „humánus” politika a vesztünket okozza úgy, mint a nyugatnak a migránsok válogatás nélküli befogadása?
Új Igazságügyminiszter Asszonyunk hozza létre azokat a törvényeket, amelyek garantálják azt a kötelező tiszteletet, amellyel egymásnak tartozunk. Mindkét oldalra vonatkozik! Az ilyen kocsma-újságíróknak, akiknek még mindig a fákon van a helyük, pedig tegyék néhány évre lehetővé a továbbképzést megfelelő börtönkörülmények között. (Uránbánya, kőbánya, fegyház stb.)
2019-08-19 @ 10:35
A Pápai Állam pl. már létezett akkortájt huzamosabb ideje és a Vatikán a jogutódja.
2019-08-19 @ 07:53
Ez a homonnay (szándékosan kis betűvel) valójában egy SEHONNAI bitang …
A barátai (ha vannak ilyenek) nem szégyellenek vele egy oldalon menni az utcán?
2019-08-19 @ 08:00
A kereszténységgel az a baj, hogy senki se érti hogyan működik és kevesen érzik át fontosságát. A kereszténység restaurálódott a francia forradalom után, a keresztény restaurálódott a fasizmus után (mindenhol a kereszténydemokraták győztek) és a kereszténység próbálta kitölteni az űrt a szocializmus bukása után is. Az izmusok egyszercsak eltűnnek, hogy egy másik izmusnak adják helyüket, de közben ez a mag állandó, mindent átívelő. A viselkedések legjobbika, az univerzális viselkedés. Amikor „az ember önreflexióban él önmagával”, akkor „saját relatív mértéke” egy idő után törvényszerűen félreviszi. Kell egy abszolút skála, hogy a visszacsatolás egyensúlyt hozzon és ne kilengést. Az arany középút megtalálása további abszolút törvényeket sejtet: Mert lehet-e szeretet nélkül, békétlenségben, háborúban, stresszben élni. Lehet, de meddig? Lehet-e emberi kapcsolatokat a zsákmányszerzésre alapozva építeni? Lehet, de meddig? Lehet-e úgy élni, hogy nem nézünk szembe létünk legalapvetőbb kérdéseivel? Lehet, de meddig? És főleg minek? És főleg minek! A minek és miértre nem válaszoló, célját vesztő ember gyenge és automatikusan elvész, ez is abszolút törvény.
2019-08-19 @ 08:16
„az államalapítónk vezette magyar nép az egyetlen, amely nomádállami rendszerét nyugat-európai mintájú, letelepült államisággal váltotta fel.”
###
Ezt azért újra kellene hangolni/gondolni.
Aztán meg nem Szent István/ Vajk tette kereszténnyé a magyarokat. Az államot tette kereszténnyé, ami, ugye, nem ugyanaz.
1996, Nemzeti Múzeum, Honfoglalás kiállítás. (Mint tudjuk, a magyarok egy részének visszatérése az évezredek óta itt élőkhöz, több évszázados folyamat volt. Ehhez elég László Gyulát olvasni, no meg pl. Szabados Györgyöt, Bakayt.) A vitrinek tele a sírokban lelt keresztekkel.
Kormánypolitikusok meg akkora marhaságokat mondanak fel, mintha valamelyik Habsburg, vagy maga Glatz írta volna a beszédüket.
2019-08-19 @ 08:17
Svédországban azokar az afgánokkal akikkel nem tudnak mit kezdeni csalådok, idösebb egyedülélök kofárkodokhoz helyezik el akiknek a svéd állam ezért busás összegeket fizet. 17000 svéd korona volr ez az összeg 3 éve.Ma több.Szoval a svéd népröl elhiresült segitökészség csak a pénzröl szol.Iskolák ovodák lakáskiadok oriási pénzeket kapnak az államtol többszörösét min4 azok akik europaiakkal foglalkoznak.Oriási üzlet ezeknek a migránsinvázio. Sokan lettek ebböl dollármilliomosok. Az Orbán kormány a migránsik helyett a magyar fiatalokba áldoz.Mug odakint a szomáliai 10 gyereket két feleségtöl nemz és nevel fel s csak szåm a svéd államnak s szivja az államit ahogy csak tudja addig Magyarországon a magyarokba s az itt élö dolgozni akaro nemzetek gyermekeibe fekteti a pénzt.
2019-08-19 @ 08:28
Németország- még nem vallották be, csak nyafognak, sugalmaznak-, gazdaságilag ebbe is bele bukhat. Nincs, aki termeljen, viszont a betolakodó barbároknak ingyen luxus jár. Amennyit rombolnak, gyújtogatnak, a rendőrségi készenlét is anyagiakban kifejezhető plusz, ami az államot terheli.
Legkevesebb, hogy Merkelt népirtó, háborús bűnökért normális körülmények között kivégeznék, legalább is életfogytiglanra ítélnék.
2019-08-19 @ 08:44
Az Intelmek olvasgatása helyett homonnai és a haverjai igazán eltakarodhatnának az országból egy általuk oly vágyott muzulmán országba, pl. Londonisztánba, az északi kalifátusba, Germanisztánba vagy a francia kalifátusba. Igaz, hogy ott buziságuk miatt felakasztja majd őket a béke vallása, de ez már legyen az ő dilemmájuk. Esetleg rajzolgathatnának Mohamed karikatúrákat is, ha már ekkora a mocskos pofájuk.
2019-08-19 @ 08:59
Elég zavarosra sikeredett. A kommunisták megnyitották a határt, ezért a
nyugat a kommunistákat favorizálta az SZDSZ-szel együtt. A kommunisták
által felvett adósságunkból sem engedtek el semmit. A kommunisták voltak
a privatizációban a nyugat hűséges kiszolgálói. Ma is befogadják az
EP-be a totál kommunista, az 56 utáni akasztásokért magyar nép kirablásáért felelős nagypapa
által alapított Apró klán képviselőit.
2019-08-19 @ 09:00
Merkel feledékeny , Orbán úr kérje már számos rajta az háláját … nehogy mán a betolakodók elosztásával törlessze a háláját.
2019-08-19 @ 09:00
Gyujtogatnak Svédországban is az autokereskedök és az ingatlanépitök örömére.Na meg robbantanak ,gyilkolnak a temetkezési társaságok nagy örömére.Söt az utobbi idöben robbangatnak gyilkolnak Dániában is.Ez mind üzlet.A svéd rendörök becsukják a szemüket a kormány halk beleegtezésével amig az alvilág irtsa egymást.Kb.45 bünözöt lönek le bünözök s ez igy megy 2015 óta.Senki ezen nem idegeskedik.A rendörség akkor lép amikor a csetepaténak vége.Összeszedik a halottakat s másnap uj nap van.Az ország a pénzmosás a gazdasági bùnözés melegágya s talán igy volt ez mindig.A piszkos pénzek Jugoszláviábol,Libiávol,Sziriábol Afrikábol a stockholmi tözsdére vándorolnak.Nemhiába fogadnak be annyi migránst mert hön a piszkos pénz is.A svédeknél a pénznek nincs szaga s jol hön ha jön.Nem ugy mint Magyarországon.10 millio ft. felett kérdik honnan a pénz. Svédországi bankok nem kérdik honnan.Vagy ha kerdik beérik azzal hogy nagyanya eladta Szomáliában az ingatlant.Jo üzlet a migránsbiznisz a svédeknek.S elképzelhetö hogy nem csak nekik.Az hogy káosz van az országban senkit sem érdekel mig van pénz.Mindenki nézi a saját dolgát.Ez a közömbösség egy magyarországi embernek érthetetlen.De ahol megszünik a nemzeti identitás ott igy van.Az embereken mindent el lehet fogadtatni.
2019-08-19 @ 09:10
Brüsszelnek fájó pontja hogy az Orbán kormány a magyar családokba fekteti be a tőkét nem betolakodó bűnöző gyilkoló nőket erőszakoló Lenin fiúkba partizánokba
2019-08-19 @ 10:00
A gyülölködő beszéd
Egyértelműen káros.
Ezért mielőbb büntetendő.
Támogatható a vélemény — szerintem bizonyos történelmi helyzetbe téve– hogy a kereszténység az Európai Alkotmányba is bekerüljön.
2019-08-19 @ 19:15
Élj örökké.
2019-08-20 @ 08:36
Üzenet az ünnepre:
Ha a társadalom szétesik A,B,C,D,.. csoportokra, ahol az egyes csoportidentitások látszólag érvényesek, elfogadhatóak, tolerálhatóak,,, akkor a csoportok között fennálló ellentmondások keresztény alapértékek hiányában,,, a társadalom teljes szétverését fogja eredményezni. A kereszténység kérdése épp oly aktuális, mint ezer éve.
2019-08-21 @ 11:27
„A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.”
SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ
2019-08-21 @ 19:31
Uherkovichné Paál Mária fb.
Nem látok olyan „értéket” ami tiszteletre méltó volna az Európát elözönlő hordákban.
2019-08-23 @ 11:02
István király támogatta a bevándorlást, erről szól az Intelmeinek a nagy része.
2019-08-31 @ 07:04
Nem a bevándorlást, hanem az idegenektől való tanulást. Cseppnyi különbség.
2019-08-26 @ 10:18
A legjobb királyaink egyike volt. Neki köszönhetjük, hogy ilyen sok etnikum él az országban.