Szög a zsákból

32
Lassan szinte hiányérzete van az embernek, ha Ujhelyi István nincs ott, amikor bele kell állni egy öblös patkányozásba, vagy egy Magyarországot bíráló Sargentini-szeánszba. A szocialisták egy szem európai parlamenti képviselőjére  az önkormányzati választási kampányban is számíthatunk: vasárnapi sajtótájékoztatója olyan volt, mint egy burkolt virtuális pacsi a Momentumnak, akik nem is olyan rég még a lakásaikból paterolták volna ki a kormánypárt híveit.

Megvallom őszintén, hogy a vasárnapi sajtótájékoztató fogalmát eleve sosem értettem, hacsak nem valami égető, halasztást nem tűrő kérdésben kell tartani. Amióta viszont az ellenzék felfedezte magának a Facebook-élő fogalmát, szinte megállás nélkül gondoskodnak róla, hogy egyetlen gondolatfoszlányukról se maradjon le Magyarország Népe. A MSZP jakuzzimestere ezúttal egy sürgető témát is talált, hogy még ebéd előtt alulmúlja az egyébként sem túl magas szoci átlagot.

Ez pedig nem volt más, mint – sosem találják ki – a demokrácia. 

Szeptember 15-e ugyanis az ENSZ demokrácia-napja, amit elmondása szerint ők mint baloldali kormány 2008-ban, kormányon ünnepé avattak. Azóta persze folyamatosan romlik a helyzet, és hazánk ezen a téren visszamászott a képzeletbeli fára. A Fidesz és az őket megválasztó többmilliós szavazótábor még ezt a jeles napot sem tartja – hiába, a régi jó dolgokból nem maradt semmi.

De majd most!

E nyitány után ugyanis belefogott abba a kampánynak szánt ötletbörzébe, amely szerint az Összefogás képviselői közvetlen uniós forrásokat szereznének az önkormányzatoknak. Vagyis ő azért lobbizik, hogy az általa szabadnak nevezett városok polgármesterei és közgyűlései kapják a pénzt fejlesztésekre. Bár az MSZP-sek mondandóját ritkán érdemes közelebbről is megvizsgálni, ezúttal tegyünk kivételt és lássuk a megfogalmazást:

“Hogyan tudjuk elérni azt a célunkat, hogy az Európai Unió következő hétéves ciklusában, amely nagyon jelentős lesz Magyarország számára és a mindennapi fejlesztések az ország előrehaladása, a települések fejlődése szempontjából, hogyan tudjuk átvinni azt a lobbinkat, a szabad városok leendő polgármestereinek nagyon fontos célját, hogy közvetlen európai uniós források érkezzenek Brüsszelből az európai intézményekből a magyar településekre. […] Nekünk most az a célunk, az a szándékunk, hogy nagyobb döntéshozatali lehetőséggel bírjanak a polgármesterek, az önkormányzati testületek is: fideszesek és ellenzékiek is a következő években, hogy több forrást tudjunk szerezni Magyarországnak. […] Olyan európai alapokat követelünk, olyan európai, most megteremtendő forrásokért lobbizunk az európai intézményekben, amelyeket utána közvetlenül megpályázhatnak a magyar önkormányzatok. […] A szabad települések szabadon használhatják fel a forrásaikat.”
Mindannyian emlékszünk arra az internetes bejegyzésre, amelyben Fegyőrék azt ígérték, hogy minden fideszestől elveszik a lakását. Úgy tűnik, ezúttal a fideszes többségű önkormányzatok jönnének a sorban.
Bár a Momentum csak utólag javította a megfogalmazást, Ujhelyi István tapasztalt rókaként már előre odaszúrja, hogy ő fideszes és ellenzéki önkormányzatokról is beszél, nincs itt semmi látnivaló. A magyar választópolgárok többsége viszont a szocik kormányzása, de még ellenzéki tevékenysége alapján is megtanulhatta, hogy ami úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog és úgy is néz ki, mint egy kacsa, az kacsa.
Először is folyamatosan arról beszélnek, hogy Magyarországon szerintük nincs demokrácia. A sajtótájékoztatót Ujhelyi is ezzel kezdte és véletlenül a szánalmas Sargentini-féle rágalomhadjáratot sem mulasztotta el felhozni:
 „A következő héten látni fogják, hogy miközben a magyar kormányzat az elmúlt hosszú évek demokrácia-feldúlása miatt éppen szégyenteljesen a vádlottak padján ül Brüsszelben, az ún. 7. cikkelyes, jogállamiság megsértésével kapcsolatos, eljárásban, addig mi a jövőről szeretnénk gondoskodni, ezért tárgyalunk a Bizottsággal közvetlenül az európai uniós forrásokról!” 
Az önkormányzati kampányt is arra építették, hogy a szerintük demokráciaromboló fideszesektől vissza kell venni a városokat, kvázi fel kell szabadítani őket a megszállás alól. Erre nyilvánvalóan ők jelentik az alternatívát, a szabad városok biztosítékai e logika alapján az ellenzéki vezetők lennének. Ha szigorúan vesszük a kommunikációjukat, akkor az esetleg ismét kormánypárti polgármestert választó településekről továbbra sem lehetne szabad városokként beszélni, és máris ott tartunk, hogy valójában miért is lobbizik Ujhelyi István és az ellenzéki képviselők jó része Brüsszelben.
Ujhelyi és Sargentini januári közös tüntetése Brüsszelben
Ha abból indulunk ki, többségük hányszor foglalt állást amellett, hogy Magyarországot jogállamisági alapon forrásmegvonással lehessen büntetni, a szocialisták legújabb ötletétől sem várhatunk mást. Főleg akkor nem, amikor Ujhelyi elmondása szerint maga Frans Timmermans tett ígéretet arra, hogy az új Bizottság tervei szerint az ő kérésüknek megfelelően növeli az önkormányzatok által közvetlenül megpályázható források nagyságát.
Egy Fidesz-által hatástalanított kőbaloldali, MSZP-rajongó, a félretettség miatt frusztrált holland politikus biztosan a mindent meg fog tenni a magyar kormánypárti többségű önkormányzatokért. Különösen, ha Ujhelyi kéri. 
Facebook hozzászólás