A britek élete

17
“Senki nem kövez meg senkit, amíg meg nem fújom ezt a sípot, világos?” – tehette volna fel a kérdést a brit kormányfő a parlament éjszakába nyúló ülésén. Legalábbis hihetőnek tűnne, ha valaki történetesen ilyet mondott volna, nem pedig a Brian élete című Monty Python klasszikusból származna az idézet. Kedden ugyanis folytatódott a britek és a brexit kálváriája, csakhogy egyelőre az egészből megint annyi derült ki, hogy nem csak nekünk vannak árulóink és hülye ellenzékünk.

A lassan teljesen követhetetlenné váló folyamat nagyon röviden most éppen ott tart, hogy az ellenzéki képviselők és a Boris Johnsonnal szembeforduló konzervatívok együtt szavazva átvették a napirend irányítását, így szerdán egy olyan javaslat kerülhet terítékre, amely törvénybe foglalná, hogy az Egyesült Királyság nem léphet ki az unióból megállapodás nélkül. Feltéve, ha képesek lennének elfogadni végre egy megfelelő tervezetet, amire ugye képtelenek – a javaslat így nyilvánvalóan újabb halasztáshoz vezetne. A miniszterelnök ezt többször is kizárta, és továbbra is amellett van, hogy így vagy úgy, de október 31-én mindenképpen kilépnek az unióból. Válaszként belengetett egy előrehozott választásról szóló szavazást is arra az esetre, ha az általa ellenzett javaslat szerdán átmegy az alsóházon.

Márpedig elég valószínű, hogy ez meg fog történni. Az már korábban is nyilvánvaló volt, hogy az ellenzék elindítja az újabb halasztásra irányuló javaslatot, Boris Johnsonnak azonban eddig legalább többsége volt a parlamentben. Kedden, egy kritikus pillanatban ezt elveszítette: a kormányfő beszéde alatt az egyik konzervatív képviselő látványosan átült a liberális demokrata frakcióba, a javaslat szavazásán ezután a kormánypárt 21 képviselője voksolt együtt az ellenzékkel, őket azon melegében ki is zárták a frakcióból.  

Az egyszeri szemlélődőnek úgy tűnhet, hogy egy minden mindegy, csak ne a kormánynak legyen igaza, és egy az egyébként siralmas huzavonát legalább Nagy-Britannia maradék méltóságával keresztülvinni akaró tábor áll szemben egymással. Ha a kormányfővel szembe forduló konzervatívok ma, a no dealt ellenző javaslat voksolásán is az ellenzék mellé állnak, akkor Boris Johnsonnak újabb halasztásért kellene folyamodnia. Ez a terveik szerint akkor következne be, ha október 19-ig nem fogad el a parlament egy új megállapodási tervezetet. Tekintve, hogy eddig is minden variációt leszavaztak – a művelet Theresa May székébe került -, nem nehéz megjósolni, hogy ez most sem menne, ráadásul az esetlegesen elfogadott új feltételeket az EU-val is át kellene tárgyalni, erre meg Brüsszel nem hajlandó.

A javaslat elfogadása és egy januárig szóló újabb halasztás pontosan annyira lenne célravezető, mint az eddigiek, ráadásul ezüst tálcán nyújtaná át Brüsszelnek a britek érzékenyebb testrészeit. Az Európai Unió ugyanis egyre leplezetlenebbül játszik arra, hogy egy széteső Nagy-Britanniából vesztesen kikerülő Anglia kopogtasson majd újra náluk. Macron és Merkel meg tapsikol örömében, fittyet hányva arra, hogy a britek bohózatával az unió súlya is csökken a világpolitikában. Hozzájuk csatlakoztak tegnap az alsóházi ellenzéki képviselők, meg a kormánypárti lázadók.

Az Egyesült Királyság nem azért nem tudja végigvinni ezt a több mint három éve tartó agyrémet, mert jogilag, gazdaságilag képtelen lenne rá, hanem azért, mert a döntés ellenzői az érvényes népakarat kinyilvánítása ellenére, a népszavazás óta nem hajlandóak elfogadni az eredményt. Halasztástól halasztásig reménykednek, hogy a demokráciának is van egy elévülési időszaka: ha elég idő telik el, majd szépen mindenki elfelejti, hogyan szavaztak az emberek. Közben az NGO-k a baloldallal közösen hisztiznek nullahuszonnégy: újraszámláltatnának és újraszavaztatnának szünet nélkül. Belőlük van most többség a parlamentben is akkor, amikor soha nem látott egységre lenne szükség az emberek döntése, és a demokrácia tiszteletének jegyében.

Sokan voltak, akik azt mondták, hogy az Egyesült Királyság vergődése túlmutat a szigetországon: egyértelmű jele annak, hogy a nagy formátumú politikusok, akik ellentmondást nem tűrő többséget képesek nyerni a politikájukhoz, kiveszőben vannak a közéletből. Most, amikor mégis lenne ilyen vállalkozó, tovább gáncsolják, nem törődve azzal, mekkora veszélyt jelent ez az országra. Tanulság talán annyi, hogy mi itt addig becsüljük meg a jobboldal politikájának példátlan támogatását és az egységet, amíg van.

Míg a brit gazdaság egy kemény brexit esetén is védhető lenne, a végén az lesz, hogy az Egyesült Királyság jóléte – amely eddig valamennyire eltakarta a népességcseréből adódó általános pusztulást – nem a Brexitre, hanem erre a belső széthúzásra fog rámenni. Lehet, hogy lesz majd egy olyan pont, amikor a szigetország romjai fölött tényleg Monty Python idézeteket elevenítenek meg a jobb korokra érdemes apák és fiak:

“- Egy szép napon ez mind a tiéd lesz.
– Mi? A függöny?”

Facebook hozzászólás