Lenni, vagy nem lenni?

Ötven éve ezen a napon hatalmas lépésként ünnepelte a modern világ a holdra szállást. Minden azt hirdette, hogy az ember bármire képes, mindent megtehet. A világ kicsinyes dekadenciája viszont úgy hozza, hogy ilyenkor derül ki az is, milyen aprók és törékenyek vagyunk. Erről persze igyekszünk tudomást sem venni, a pillanattól megrészegülve így ötven éve más bolygókon keressük azt az értéket, amit eddig csak a Földön találtunk meg: az életet.

A világ kicsinyes dekadenciája az is, hogy ahol meg rátaláltunk, nem becsüljük. Sőt, igyekszünk minden módon és formában irtani.

Néhány hete olvastam a hírt, hogy New York után az amerikai Illinois államban minden eddiginél megengedőbb abortuszszabályozást fogadtak el. A New York-i törvény arról szól, hogy a csecsemőket az anyaméhben egészen kilenc hónapos korukig el lehet vetetni az új törvény azonban azt is megengedi, hogy a már a szülőcsatornában lévő gyermek is meggyilkolható. Az eljárás lényege – laikusként leírva-, hogy a kisbabák tarkóját gyakorlatilag egy éles csipesszel a szülőcsatornában metszik át és így ráncigálják ki őket – immár holtan – a világra. Az egészbe még belegondolni is fáj, de ami tovább fokozza a törvény brutalitását, hogy eltörli az egészségügyi dolgozók lelkiismereti védelmi paragrafusát. Magyarul: a módszer ellen sem tiltakozni nem lehet, de szinte még meggyászolni is bűn az elvetetett gyermeket.

Itt tartunk.

Vagyis mi még nem, de ha ennyire rohamosan importáljuk tovább nyugatról a szabadságot és a liberalizmust, pontosan itt fogunk tartani. Liberálisnak lenni ma már szinte egyet jelent a szabadság mázába mártott életellenességgel. Morális megfontolásoknak kuss, sőt: a kommunikációs főcsapás szerint az abortuszt nem csak engedni, de ünnepelni, és támogatni kell. Az embertelen törvény mellett például a celebvilág színe-java kiállt az USÁ-ban. Abortion is healthcare vagyis az abortusz egészségügyi ellátás – a közösségi médiát százával árasztják el az ehhez hasonló posztok, a nagyvállalatok közben egymás után foglalnak állást az eljárás oldalán. A legnagyobb divatcégek közül olyan is van, amelyik abortuszt szorgalmazó feliratokkal ellátott kollekciót tervez.

A dolog most úgy áll, hogy ha egy pillanatra nem figyelünk, vészesen rövid időn belül ugyanott találjuk magunkat, mint a Pride-dal. Az abortuszból brand lesz, ami árukapcsolással hiteti el a nőkkel, hogy ez nem csak elfogadott, hanem menő, és a világon semmi, de semmi következménye nem lesz az emberre, mint érző, morális megfontolásokra képes teremtményre. 

A közösségi oldalakon mostanában többször is belefutottam olyan bejegyzésekbe és cikkekbe, amelyekben nők, adott esetben hírességek vallanak a szülés utáni depresszióról. Az, hogy erről is nyíltan lehet beszélni jó dolog, de közben arra gondoltam, mennyire nincsenek hasonló cikkek és interjúk azokról a nőkről, akik abortuszon estek át. Vagyis negatív érzéseink lehetnek azután, hogy megszületett a gyermekünk, de ha nem született meg, akkor – amiről nem beszélünk alapon – nem is léteznek ilyenek. A nagy liberális szabadságkoncertben hol vannak azok a hangok, amelyek egy magzat elvetetése utáni lelkiállapotra figyelmeztetik a nőket? Sehol, mert azt akarják, hogy erről ne is vegyen tudomást senki, de főleg a nők ne, akik jó része úgy hoz döntést, hogy fogalma sincs milyen mentális állapotban kerülhet. A folyomány folyománya, hogy így segítséget sem kér és nem is kap.

A bűntudat és a meggyőződés, hogy nem volt más választás azonban egymás mellett is képes létezni. De miután az ölés jogilag és orvosilag is rutinná válik, a liberális ostobaság szerint lelkileg is annak kell lennie.

Magyarországon ma ésszerű keretek között az abortusz engedélyezett és minden ellenérzésem, ellenkező hitem, meg a számtalan kritikus hang ellenére azt gondolom, törvényileg nem is lehet tiltani. Mármint nem az amerikai verziót, hanem a magyar jog által jelenleg is elfogadott: időhatáron belüli, alaposan és orvosilag és/vagy bűnügyileg megindokolt műveletet. Egy magát demokratikusnak valló kormány ezt nem is teheti meg. Minden élethelyzet más, és rengeteg olyan tragédia lehet, amikor kénytelen meghozni ezt a döntést egy nő. De ne tegyünk úgy, mintha utána nem lenne valós a bűntudat, és bagatell a lelki sérülés. Eszközeink vannak, még akkor is, ha a nagy divatcégek nem gyártanak a szülőség szépségeit népszerűsítő dizájner ruhadarabokat. Amit például egy kormány tehet az az, hogy pénzt, fegyvert, paripát nem sajnálva hoz az abortusz eszméjével ellentétes döntéseket. Hogy minden támogatást a családokra fordít, megmutatva, hogy van más megoldás is az életellenséggel szemben. Nekünk pedig tiltás helyett meggyőzéssel azt kell elérnünk, hogy a nők többségének ez a lehetőség eszébe se jusson, hogy ne az elutasítás, hanem a megtartás legyen menő. A mi dolgunk az, hogy úton-útfélen elmondjuk: sokkal jobb lenni, mint nem lenni.