Mókuska, mókuska felmászott a fára

Bármennyire is bizarr Karácsony Gergely áldatlan ténykedése és a gyermekdalok világa között párhuzamot vonni, nekem ezúttal ez a mondóka jutott eszembe, miután megnéztem az örök wannabe politikus nyolcadik kerületben előadott kiborulásos etűdjét.

A mese végét mindenki ismeri, aki járt nagycsoportba, úgyhogy most csak azért írom ide, nehogy bárki felrója nekünk, hogy nem szóltunk.

Leesett, leesett, eltörött a lába.

A baloldal magát pár tucat aktivistától és talán egy új, néhány dioptriával erősebb szemüvegtől nagyon bátornak érző Clark Kentje ezúttal kollégánkkal szállt vitába az egyik sajtótájékoztatón. A demokrácia és a sajtószabadság bajnoka először is kijelentette, hogy a Pesti Srácoknak ő bizony nem válaszol, amit először gyenge moralizálással próbált indokolni:

„Önnek több olyan közéleti megnyilvánulása volt, amely alapján azt gondolom, hogy egy zsák krumpliban több erkölcsi érzék van, mint önben… Az egyik az, hogy Heller Ágnes halála után pár nappal a tusványosi rendezvényen gyakorlatilag az ő halálával élcelődött, ezt kérje ki magának, én ezt így éltem meg, szerintem nagyon sokan így voltak ezzel. Utána pedig homofóbozásnak, buzizásnak indult, de a kerekesszékes emberek megsértése lett a vége, kérem, ne tegyen fel nekem kérdéseket.”

Egy szinte minden pártot megjárt politikustól, aki nemrég még a „Szóval nem nácizmus ön szerint zsidó képviselőket listázni?” újságírói kérdésre azt az egyértelmű választ adta egy stúdiúban, hogy „Nem.”, erkölcsi érzékről hallgatni kiselőadást külön mókás. Az pedig már-már bravúros, ahogy végül felköp, és alááll. Amikor ugyanis kollégánk emlékeztette, hogy miközben a Heller Ágnest nem a legnagyobb magyar filozófusnak nyilvánító mondaton kiakadt, ő maga az Andy Vajna halálának látványosan örülő, legutóbb pedig Szent Istvánról gyomorforgató és valóban halottgyalázó stílusban posztoló DK-s aktivista íróval, Homonnay Gergellyel fotózkodott a Pride-on, Karácsony Gergely azzal érvelt, hogy az újságírók más kategóriába tartoznak.

– Hát ha ön odajött volna a Pride-on és kér egy szelfit, valószínűleg önnel is fotózkodtam volna… Van egy művészember, aki néha provokatív… De ön egy közpénzből kitartott álújságíró. […] Ő meg nem egy újságíró, aki kérdéseket tesz föl.
– Akkor másoknál az erkölcsi tartás nem gond, ha hiányzik, csak az újságíróknál?
– Nem, mindenkinél hiányzik, csak Homonnay Gergely nem tesz fel kérdéseket nekem sajtótájékoztatókon. A közéletet, a társadalmi diskurzust meghatározó szereplők között az újságíróknak van egy komoly szerepe.

Kettős mérce és elfogadás Karácsony-módra

Az első mondat magáért beszél és nem is annyira meglepő: ő csak fotózkodott, mert hát bárkivel, meg mindenkivel is. A második érvcsökevényben annyiban egyetérthetünk vele, hogy az újságíróknak valóban nagy a felelősségük, de aztán azzal takarózni, hogy az egyébként könyvnek látszó agymenéseket író, a gerinctelenségeit viszont több ezres követőtáborral nap mint nap megosztó közszereplőnek nincs véleményformáló szerepe, nagyon ciki. Meg aztán a szög is kibújik a zsákból, amikor hirtelen arról kezd beszélni, hogy neki amúgy – a sajtószabadság jegyében – a jobboldali újságíróknak nem is kellene válaszolnia.

„Egyébként nem tudom, hogy miért válaszolok önnek, mert harmincnyolc helyreigazítási pert kellett elindítanom ebben a kampányban, a jobboldali… Jobboldali? A kormánypárti sajtóval szemben.”

Itt őszintén, nem teljesen értem, mit akarhatott: ha valami kormánypárti, akkor már nem jobboldali? A kormánypártiság vajon a jobboldaliságnak egy már elfogadhatatlan szintje? Vagy ha a kormánypárti sajtó éppen baloldali lenne, nekik azért lehetne válaszolni?

Milyen jó, hogy van ő nekünk és eldönti, ki jobboldali, és ki nem, vagy kit lehet újságírónak, meg álújságírónak nevezni. Őszintén nem tudom elítélni azt, aki hozzám hasonlóan arra jutott, hogy Karácsony Gergely mondataiban az értelmet nehezebb megtalálni, mint a Nemzeti Múzeumot a Ligetben.

Azt viszont gyanítom, október 13-a lesz a nap, amikor Karigeriből megint nem lesz semmi. Legalábbis abból, hogy ismét úgy viselkedett, mint egy kezdődő demszkytiszben szenvedő Xanax-elvonásos beteg, erre lehet következtetni. Reméljük, hogy a bukott beszédíróból lett bukott közvélemény-kutatóból lett bukott LMP-sből lett bukott párbeszédes bukott miniszterelnök-jelöltnek most csak az unikum volt sok és a kampányhajrában nem ezekkel az érvekkel készült. Ha mégis, akkor az ellenzéki pártok maguknak is kezdhetik tölteni a rövidet. Ha az egyébként városvezetésre készülő politikusnak nulla perc hivatalban töltött idő után már most így elfogyott a türelme, akkor is.

A fáról, vagy inkább a lóról, amire ezúttal felmászott, minden bizonnyal csak lábtöréssel lehet majd lejönni. Mondjuk MSZP elnöknek talán úgy is jó lesz.