Kedves HVG, relatív pedofília nem létezik!

37
Eldöntöttem, hogy először és utoljára írok a HVG-ről. Csak azt remélem, hogy bent tudom tartani a reggelit, amíg a végére érek.

Amikor jobboldali újságírókként rendszeresen kapunk fenyegető és gyűlölködő leveleket, mindig azok borzasztanak el leginkább, amelyek már nem csak minket, hanem a gyerekeinket fenyegetik válogatott kínzásokkal. Valahogy úgy képzelem, hogy a pokolnak egy külön bugyra van azoknak, akik képesek arra, hogy gyereket bántsanak vagy megfélemlítsenek. Az igazság az, hogy nem az különböztet meg minket a másik oldaltól, hogy ne lennének köztünk deviánsok, bűnösök, hanem az, hogy mi az ilyeneket kivetjük magunk közül, míg amazok büszkélkednek velük. 

Nos, valahogy így kerülhetett a HVG véleménycikkei közé az a pedofíliát relativizáló cikk, amelyet bizonyára már önök is olvastak.

Vagyis pontosabban egy másik, a Magyar Narancs hasábjain megjelent cikk alapján született publicisztika. Az eredeti írás lényege, hogy adott egy férfi, aki felismerte, hogy betegesen vonzódik a gyerekekhez, segítséget keres, mert – mint írják – nem akar szexuális bűncselekmény elkövetőjévé válni. A dolog onnantól kezd gyomorforgatóvá válni, hogy a cikkben elkezdik fejtegetni a nézetet, miszerint a pedofília egy szexuális irányultság és egyáltalán nem állítható, hogy ok-okozati kapcsolatban áll a gyermekmolesztálás bűncselekményével. (Vagyis szerintük lehet, hogy aki gyerekeket erőszakol, egyébként normális, csak most éppen olyanja volt).

„A pedofília általános vonzódási hajlam serdületlen gyerekek iránt, de vannak olyan esetek, amikor valaki normális szexuális vonzalom mellett valamilyen pszichés problémája vagy egyéb okok miatt követ el szexuális bántalmazást. Ez is ugyanolyan bűncselekmény, de egyszerűen nem mindenki pedofil, aki szexuális jellegű bűnt követ el 18 év alatti személy sérelmére. Ez egy összemosás, egy stigma.”

A stigmákat pedig el kell törölni, nehogy már a devianciát önvédelmi okokból stigmatizálni lehessen. Erre vállalkozott aztán a HVG publicistája is. Aki saját korábbi cikkét hozta fel a témában. Eszerint például japán mintára a pedofiloknak még kiélési terepet is hagyni kéne. Az Ázsiai országban ugyanis betiltották a gyermekpornográfiát, de a tiltást nem terjesztették ki a gyermekpornográfiát tartalmazó képregényekre és animékra. A cikk írója ezután arra jut, hogy

“ha ugyanis az állam szigorú büntetés terhe mellett megköveteli pedofil polgáraitól, hogy a vágyaikat semmilyen formában ne éljék ki valóságos gyerekeken, akkor mindent meg is kell tennie azért, hogy ezt a pedofilek számára megkönnyítse. Legalább attól a kiélési lehetőségtől ne fosszák meg őket, amely valóságos gyermekeket semmilyen formában nem érint”. 

Ahol a hajlam egyenlő a tettel, a hajlamos a bűnössel, ott a hajlamosok semmilyen segítségre nem számíthatnak ahhoz, hogy ne váljanak bűnössé. Ott tehát több lesz a tett. Több a gyermek áldozat. Ezt nem nehéz megjósolni, és nem nehéz igazolni sem.”

Hát szerintem meg pont fordítva.

Először is hányszor látjuk azt, hogy például egy függő felismeri saját függőségét és segítséget keres? Van ilyen, de ennek inkább az ellenkezője jellemző: a végsőkig tagadás, vagy akár a többszöri visszaesés. A saját magát betegnek nyilvánító és terápiás lehetőségeket kereső pedofil eseténél kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a migránsválság csúcsán csak menekülő fiatal egyetemista-kutatók, és a többiekért kilométereket úszó olimpikonok történetein keresztül érzékenyítettek. Előfordulhat, de az átlag akkor sem ez.

 Ebben a kérdésben pedig egyszerűen nincsen és nem is lehet kiskapu.

A bíróságokon már így is túl sok bűncselekmény elítélésében enyhítő körülmény az, hogy az elkövetőket mentálisan sérültnek, nem beszámíthatónak nyilvánítják. Ha minden marad így, ilyen alapon minden gusztustalan deviáns, élet- és emberellenes agymenésük alapján azt lehetne mondani, hogy: “de hát beteg szegény”, ne büntessék meg annyira. “Azért ölte meg, darabolta fel és ette meg a szüleit, mert nem kapott időben segítséget a kirekesztő társadalomtól”. A végén pedig mi leszünk a hibásak, amiért nem kezeltük kellő empátiával eddig azokat, akiknek a fejében a gyerekekhez való szexuális közeledés egyáltalán alternatíva.

A helyzet az, hogy a mentális betegségekben szenvedők jó része soha az életben nem gyógyul meg teljesen, még akkor sem, ha kapnak segítséget. Legtöbbjüket csak azt tartja vissza attól, hogy mégse kövessenek el minden elvtelenséget, ami felé a vágyaik irányítják őket, hogy a társadalom komolyan elítéli és kiközösíti azt a tettet, amire nekik hajlamuk van. Ha ezt az így is túl halvány vonalat a HVG-s cikkhez hasonló érzékenyítéssel tovább radírozzuk, ha megengedőbbek leszünk minden erkölcstelenséggel, amire aktuálisan rámutatnak, akkor nem csökkenni, hanem éppen nőni fog a tényleg elkövetett bűncselekmények száma, mert a közfelháborodástól és a megszégyenüléstől való félelem nem lesz visszatartó erő. 

Mellékes, de az is felmerül, hogy ha a pedofília esetében méltányolható, hogy a hajlam nem egyenlő a tettel, akkor mire a nagy hiszti a metoo mozgalom körül, ahol persze minden férfi az ördög maga, aki valaha nőre nézett vagy gondolt? Nekik persze nem segítségre – azt nem érdemelnek -, hanem instant főbelövésre van szükségük, hogy mindannyian nyugodtabban élhessünk. Ráadásul, ha a liberális megmondóemberek a pedofíliát egy olyan szexuális irányultságnak tekintik a sok közül, amely történetesen betegség és ki kell belőle gyógyulni, akkor nem kellene felháborodniuk akkor sem, amikor a társadalom keresztény-konzervatív része mondja ugyanezt az LMBTQ többi betűjére.

A kérdés persze nem ez, hanem az, hogy mi jön a pedofíliára való érzékenyítő cikk után. Mondjuk egy elemzés arról, hogy a ferde hajlamúak elfogadása mellett attól lenne még kevesebb az ilyen bűncselekmények száma, ha kevesebb gyerek születne?

Eljátszhatunk a gondolattal, a valóság azonban ennél sokkal, de sokkal szomorúbb, hiszen mi, akiket ez felháborít, mind jól tudjuk, mi jön. A következő szint már maga a bűncselekmény relativizálása lesz. Erre az Egyesült Államokban nemrégiben volt is példa: amikor nyár végén kiderült, hogy a milliárdos befektető Jeffrey Epstein 30 – legalábbis ennyien jelentkeztek – kislányt molesztált, a híradásokban szinte mindenhol fiatal nőkként, a legjobb esetben kiskorú nőkként utaltak az áldozatokra. Ugyanúgy beindult a programozás és a szerecsenmosdatás a nyelven keresztül, mint ahogy mostanában a klímahelyzet értelmezési kereteit próbálják megszabni a klímaválság, meg klímafélelem szavak bevezetésével. Szerencsére, több értelmes portál is volt, aki ki merte mondani, hogy az áldozatok nem fiatal nők, hanem gyerekek.

Gyerekek.

Az ezt tagadók sorába állt be most itthon a HVG, és bár a balliberális oldal a fizika törvényeit meghazudtoló módon mindig igyekszik az ellenkezőjét bizonyítani, azért van, ahonnan már tényleg nincsen lejjebb. Ezek között a publicisták között a liberális oldalon az ember már egy egyszerű fake news-nak is örül.

Facebook hozzászólás