Gyurcsányt a konyhába!
10Az élet kicsinyes körülményei viszonylag ritkán engedik meg a nagy pillanatokat: hát én ezúttal paprikás krumpli evés közben világosodtam meg. Legutóbb, amikor a két DK-s szegénylegény – Gréczy Zsolt és Varju László – szántani mentek a Várba ételhordókkal meg a tarisznyában lapuló vöröshagymával, sokan megírták, hogy milyen álszent a Miniszterelnöki Hivatal menzája körül kialakult ellenzéki hisztiroham. Gyurcsányék persze ezt is túltolták: műanyag dobozokkal próbálták demonstrálni, hogy a Miniszterelnökség munkatársai egyébként ugyanazt az ételt fogják enni, ugyanannyiért (sőt még egy kicsit drágábban is), mint amit egyébként ők is esznek a Parlamentben vagy a Képviselői Irodaházban.
Eleve imádom, ahogy ennek a milliárdosnak a pártja rendszeresen beleesik a saját demagógiája ásta gödörbe: utcára hívják az embereket a tüntetéseken, majd ők magunk tüntetés helyett elmennek egy négycsillagos szállodába wellness-ezni. 2012-ben is nagyjából ennyire lehetett komolyan venni őket, amikor a DK-s keménymag éhségsztrájkba kezdett a választási törvény miatt. Vagy amikor Gyurcsány Ferenc egy “én is cigány vagyok” feliratú táblával a nyakában demonstrált, tavaly ősszel pedig egy éjszaka erejéig hajléktalant alakított a Kossuth téren, aztán hazament Szemlőhegyre, mint egy átlagos éhező/cigány/hajléktalan.
Ez a legutóbbi, “milliomosok ételhordókkal a várban” akció még a saját almuk többségében is értetlenséget váltott ki.
(A valaha fénnyel és kenderrel élő néhai Együtt egyik volt tagja, Szabó Szabolcs például a közösségi oldalon írta meg, hogy a Gundel éttermet és a Miniszterelnöki Hivatalt sincs miért számon kérni.)
Szóval miközben a paprikás krumpli fölött ilyeneken méláztam, eszembe jutott, hogy mi van, ha ezúttal nem a féktelen szereplési vágy vezérelte a Karmelita kolostor környékére a kasztanyetták híján ételhordókkal felszerelt DK-s tánckart. Mi van, ha Gyurcsány Ferenc már a politika utáni karrierjét szervezi, és a két DK-s janicsárját felderíteni küldte a Budai Várba, hogy elvigyék neki a Miniszterelnöki Hivatal menzájának alaprajzát. Így annak idején már tudni fogja, hová kerüljön a tűzhely és hová lehet elrejteni a konyhában a dugi viszkit. Erre a szánalmas akcióra ugyanis nem lehet más magyarázat, mint hogy Fletó egy készülő maláta-diétás gyorsétterem-lánccal a Gundel helyére pályázik.
“Sokan lehetnek olyanok, akik azt gondolják, hogy inkább főzzön ez a pasi, mint politizáljon”
– mondta még 2012-ben, amikor a 2010-es bukta után szakácskönyvet adott ki. Azóta tudjuk, hogy a húsleveshez, meg az ország szétbarmolásához is elég neki másfél óra. És bár a Facebookon közzétett receptvideóira kétségkívül nyugdíjasok ezrei főznek nap mint nap, ő jó államférfi lévén nem fogadta meg a kritikát és a politikát sem adta fel.
Ezúttal azonban fordulat jöhet: a politika ugyanis már évek óta nem jön be neki, legalábbis nem úgy, ahogy ő szeretné. Úgy is mondhatnám, hogy az ország vezetéséhez aligha fog közelebb kerülni a Miniszterelnöki Hivatal menzájánál. Még egy utolsót viszont jól láthatóan próbálkozik: lázadást hirdetve igyekszik újra tető alá hozni egy összellenzéki együttműködést és még egyet kavarni ezen az ehetetlen szar-szappan-szalámi levesen.
Politikai tanácsot nem akarok adni Gyurcsány Ferencnek, de jómagam, mint amatőr, ámde szintén szenvedélyes szakács, annyit azért megjegyeznék, hogy ha összeöntöd a maradékot, az nem többség, hanem moslék. Annak a vége pedig az lesz, hogy a DK-sok a Jobbikosok, az MSZP-sek pedig a Momentumosok haját fogják majd.
gyozo2018
2019-01-16 @ 06:33
A képen -mint minden szegény sorsú prolinak- olyan egy millióba kerülő kenyérsütő kemence, meg egy másik a húsok sütésére, grillezésre.
Fleto mágnás macinaci korcába gyűrt IKEA- konyharuhával imitálja a gondos családfő szerepét. A viszkis üveget szerényen kihagyták a képből.
Hát, ha Dr. Orbán Géniusz Viktor disznótort tart, kolbászt tölt, sonkát főz, wiszkis Fletó sem maradhat le.Építsünk imázst, gyerünk, munkára fel! ??
Jut eszembe Klárikáról egy apróság… Amikor a tévében gasztonómiai tudását és konyhaművészetét mutatta be, a körülötte álldogáló gyerekek fintorogva néztek össze, amikor a lakkozott körmös kezével túrt bele az általa készített salátába.
Hiába a milliárdok. Aki proli, az proli marad szmiokingban, macinaciban, Szemlőhegyi úti villában is.
Ágnes
2019-01-16 @ 06:51
Mostanra már túl vagyok a síráson és dühön–amíg regnált—nevetésen,ahogy akkor táncolt és most bohóckodik—–Mostanra csak szánakozásom maradt ennek a szerencsétlen,alkoholista, féregnek a kínlódásán—–
És—persze –a mai napig nem értem,–és ezzel sem vagyok egyedül,hogy miért nincs rács mögött !!!!!!
aladin
2019-01-16 @ 07:09
Rossz a cim! Inkább egy gazember csaló!
aladin
2019-01-16 @ 07:10
Rossz a cim! Inkább egy gazember csaló a konyhában!
ómió
2019-01-16 @ 09:21
Tényleg. Inkább főzzön! Addig se lop!
Na ez
2019-01-16 @ 13:49
Gyurcsány a balliberális bandájával amikor a hazugságaik ,országot szétlopásaik kiderültek és miattuk tüntettek az emberek és népbe is lövetett ez a kártékony , akkor fröcsögte a balliberálisaival együtt hogy nem az utcán kall politizálni mert erre ott az országgyűlés. EZ A SUNY ÉS KÉTSZINŰ KÖPÖNYEG FORGATÓ Gyurcsány.
Na ez
2019-01-16 @ 13:53
Gyurcsány a balliberális bandájával amikor a hazugságaik ,országot szétlopásaik kiderültek és miattuk tüntettek az emberek és népbe is lövetett ez a kártékony , akkor fröcsögte a balliberálisaival együtt hogy nem az utcán kall politizálni mert erre ott az országgyűlés. EZ A SUNY ÉS KÉTSZINŰ KÖPÖNYEG FORGATÓ Gyurcsány. Mit eszlenek ? Mrt nem teszik közzé , mert nem látom.
Zsanett
2019-01-16 @ 15:18
Kedves Caffe Latte!
Miért nem figyel oda, hogy milyen formátumban teszi ki az írását?
Elolvasni sincs kedvem, nemhogy hozzászólni, és látom nem vagyok egyedül.
latte
2019-01-16 @ 16:40
Kedves Zsanett! Köszönöm az észrevételt. Mivel a blog még igen friss, kérem, bocsássák meg a formai hiányosságokat. Ígérem, orvosolni fogjuk!
Sün Balázs
2019-01-24 @ 18:51
A proli a méregdrága péklapátot fejjel lefelé állította a kemence mellé, úgy, hogy annak feje a trágyás padlón van. Higiénia óh!
De ehhez már ész is kellene!