Gyurcsányt a konyhába!

10
Az élet kicsinyes körülményei viszonylag ritkán engedik meg a nagy pillanatokat: hát én ezúttal paprikás krumpli evés közben világosodtam meg. Legutóbb, amikor a két DK-s szegénylegény – Gréczy Zsolt és Varju László – szántani mentek a Várba ételhordókkal meg a tarisznyában lapuló vöröshagymával, sokan megírták, hogy milyen álszent a Miniszterelnöki Hivatal menzája körül kialakult ellenzéki hisztiroham. Gyurcsányék persze ezt is túltolták: műanyag dobozokkal próbálták demonstrálni, hogy a Miniszterelnökség munkatársai egyébként ugyanazt az ételt fogják enni, ugyanannyiért (sőt még egy kicsit drágábban is), mint amit egyébként ők is esznek a Parlamentben vagy a Képviselői Irodaházban.

Eleve imádom, ahogy ennek a milliárdosnak a pártja rendszeresen beleesik a saját demagógiája ásta gödörbe: utcára hívják az embereket a tüntetéseken, majd ők magunk tüntetés helyett elmennek egy négycsillagos szállodába wellness-ezni. 2012-ben is nagyjából ennyire lehetett komolyan venni őket, amikor a DK-s keménymag éhségsztrájkba kezdett a választási törvény miatt. Vagy amikor Gyurcsány Ferenc egy “én is cigány vagyok” feliratú táblával a nyakában demonstrált, tavaly ősszel pedig egy éjszaka erejéig hajléktalant alakított a Kossuth téren, aztán hazament Szemlőhegyre, mint egy átlagos éhező/cigány/hajléktalan.

Ez a legutóbbi, “milliomosok ételhordókkal a várban” akció még a saját almuk többségében is értetlenséget váltott ki.

(A valaha fénnyel és kenderrel élő néhai Együtt egyik volt tagja, Szabó Szabolcs például a közösségi oldalon írta meg, hogy a Gundel éttermet és a Miniszterelnöki Hivatalt sincs miért számon kérni.)

Szóval miközben a paprikás krumpli fölött ilyeneken méláztam, eszembe jutott, hogy mi van, ha ezúttal nem a féktelen szereplési vágy vezérelte a Karmelita kolostor környékére a kasztanyetták híján ételhordókkal felszerelt DK-s tánckart. Mi van, ha Gyurcsány Ferenc már a politika utáni karrierjét szervezi, és a két DK-s janicsárját felderíteni küldte a Budai Várba, hogy elvigyék neki a Miniszterelnöki Hivatal menzájának alaprajzát. Így annak idején már tudni fogja, hová kerüljön a tűzhely és hová lehet elrejteni a konyhában a dugi viszkit. Erre a szánalmas akcióra ugyanis nem lehet más magyarázat, mint hogy Fletó egy készülő maláta-diétás gyorsétterem-lánccal a Gundel helyére pályázik.

“Sokan lehetnek olyanok, akik azt gondolják, hogy inkább főzzön ez a pasi, mint politizáljon”

– mondta még 2012-ben, amikor a 2010-es bukta után szakácskönyvet adott ki. Azóta tudjuk, hogy a húsleveshez, meg az ország szétbarmolásához is elég neki másfél óra. És bár a Facebookon közzétett receptvideóira kétségkívül nyugdíjasok ezrei főznek nap mint nap, ő jó államférfi lévén nem fogadta meg a kritikát és a politikát sem adta fel.

Ezúttal azonban fordulat jöhet: a politika ugyanis már évek óta nem jön be neki, legalábbis nem úgy, ahogy ő szeretné. Úgy is mondhatnám, hogy az ország vezetéséhez aligha fog közelebb kerülni a Miniszterelnöki Hivatal menzájánál. Még egy utolsót viszont jól láthatóan próbálkozik: lázadást hirdetve igyekszik újra tető alá hozni egy összellenzéki együttműködést és még egyet kavarni ezen az ehetetlen szar-szappan-szalámi levesen.

Politikai tanácsot nem akarok adni Gyurcsány Ferencnek, de jómagam, mint amatőr, ámde szintén szenvedélyes szakács, annyit azért megjegyeznék, hogy ha összeöntöd a maradékot, az nem többség, hanem moslék. Annak a vége pedig az lesz, hogy a DK-sok a Jobbikosok, az MSZP-sek pedig a Momentumosok haját fogják majd.

Facebook hozzászólás