Szög a zsákból
32Lassan szinte hiányérzete van az embernek, ha Ujhelyi István nincs ott, amikor bele kell állni egy öblös patkányozásba, vagy egy Magyarországot bíráló Sargentini-szeánszba. A szocialisták egy szem európai parlamenti képviselőjére az önkormányzati választási kampányban is számíthatunk: vasárnapi sajtótájékoztatója olyan volt, mint egy burkolt virtuális pacsi a Momentumnak, akik nem is olyan rég még a lakásaikból paterolták volna ki a kormánypárt híveit.
Megvallom őszintén, hogy a vasárnapi sajtótájékoztató fogalmát eleve sosem értettem, hacsak nem valami égető, halasztást nem tűrő kérdésben kell tartani. Amióta viszont az ellenzék felfedezte magának a Facebook-élő fogalmát, szinte megállás nélkül gondoskodnak róla, hogy egyetlen gondolatfoszlányukról se maradjon le Magyarország Népe. A MSZP jakuzzimestere ezúttal egy sürgető témát is talált, hogy még ebéd előtt alulmúlja az egyébként sem túl magas szoci átlagot.
Ez pedig nem volt más, mint – sosem találják ki – a demokrácia.
Szeptember 15-e ugyanis az ENSZ demokrácia-napja, amit elmondása szerint ők mint baloldali kormány 2008-ban, kormányon ünnepé avattak. Azóta persze folyamatosan romlik a helyzet, és hazánk ezen a téren visszamászott a képzeletbeli fára. A Fidesz és az őket megválasztó többmilliós szavazótábor még ezt a jeles napot sem tartja – hiába, a régi jó dolgokból nem maradt semmi.
De majd most!
E nyitány után ugyanis belefogott abba a kampánynak szánt ötletbörzébe, amely szerint az Összefogás képviselői közvetlen uniós forrásokat szereznének az önkormányzatoknak. Vagyis ő azért lobbizik, hogy az általa szabadnak nevezett városok polgármesterei és közgyűlései kapják a pénzt fejlesztésekre. Bár az MSZP-sek mondandóját ritkán érdemes közelebbről is megvizsgálni, ezúttal tegyünk kivételt és lássuk a megfogalmazást:
„Hogyan tudjuk elérni azt a célunkat, hogy az Európai Unió következő hétéves ciklusában, amely nagyon jelentős lesz Magyarország számára és a mindennapi fejlesztések az ország előrehaladása, a települések fejlődése szempontjából, hogyan tudjuk átvinni azt a lobbinkat, a szabad városok leendő polgármestereinek nagyon fontos célját, hogy közvetlen európai uniós források érkezzenek Brüsszelből az európai intézményekből a magyar településekre. […] Nekünk most az a célunk, az a szándékunk, hogy nagyobb döntéshozatali lehetőséggel bírjanak a polgármesterek, az önkormányzati testületek is: fideszesek és ellenzékiek is a következő években, hogy több forrást tudjunk szerezni Magyarországnak. […] Olyan európai alapokat követelünk, olyan európai, most megteremtendő forrásokért lobbizunk az európai intézményekben, amelyeket utána közvetlenül megpályázhatnak a magyar önkormányzatok. […] A szabad települések szabadon használhatják fel a forrásaikat.”
„A következő héten látni fogják, hogy miközben a magyar kormányzat az elmúlt hosszú évek demokrácia-feldúlása miatt éppen szégyenteljesen a vádlottak padján ül Brüsszelben, az ún. 7. cikkelyes, jogállamiság megsértésével kapcsolatos, eljárásban, addig mi a jövőről szeretnénk gondoskodni, ezért tárgyalunk a Bizottsággal közvetlenül az európai uniós forrásokról!”

2019-09-16 @ 05:46
Újhelyi
most azkor rajzszög,Uszög vagy 100sszög a fidex zsákjában,puttonyában!!??
Az biztos ,hogy szúrja a szemüket!!
barátilag
J.L.
2019-09-16 @ 06:13
Vedd be a gyógyszereidet is a kávé mellé.
Barátod neked a Wiszkis butykos őszödi Fletó.
2019-09-16 @ 16:25
jáger!
Utcasarokra siess a napi bevételért,anyád már vár!
2019-09-16 @ 16:43
Ismét rontod a levegőt! Irány az Index,az való neked.
2019-09-16 @ 05:58
Ez az Ujhelyi még egy akasztofára való magyar ellenes görény. Ilyen nincs europában aki az utolsó pillanatig harcol Magyarország ellen, talán a hazája ellen? Hogy nem talál az ilyen itthol emberére, hogy megtanulja a magyarok Istenét.
2019-09-16 @ 13:32
A becsületes görények kikérik maguknak, hogy Újhelyit közéjük sorolják!
2019-09-16 @ 06:19
Hát akkor most lefordítanám Újhülye szövegét brüsszelimagyarról ómagyarra:
‘Én, mi Klárikával és egyéb Timmermans sameszekkel azért vesztegetünk, segget nyalunk, hazánkat mószerolunk, a törvényes kormányt hazugságokkal lejáratjuk, hogy azokban a városokban, ahol sikerült elhitetni a polgárokkal, hogy a civil NGO köreinkben kiképzett polgármester ügynökeink valóban a választóik érdekében fognak ténykedni, na azokban a liberális városokban megépülhessenek a migránsellátó központok. Minderre viszont nem akarunk saját munkánkból, pénzünkből áldozni, ezért olyan üzletet kötünk szintén a Soros fizetési listáján lévő haverjainkkal, hogy Európai uniós pénzből építhessük meg. Nekünk ugyanis ez egy baromi jó üzlet.
Mert a magyarok adják így is a pénzt az uniós befizetésből, de mi kapjuk. Aztán a sok migránsnak kiadjuk a lakásainkat, ami lakbért az önkormányzattal fizettetünk ki, vagyis a város pénzéből. S szintén a polgárok fizetik a muzulmánok mecseteit, orvosi ellátását, kosztját, legfeljebb ők, a hülye ránk szavazók ettől fogva nem jutnak be a kórházaikba, rendelőikbe, mert azt már teleraktuk migránssal.
Hogy ezt rossznéven veszik a magyarok? És ki nem szarja le? Mi baj esetén majd elköltözünk a Kanári-szigetekre, lesz pénzünk rá az így megszerzett jövedelmünkből, oszt csókolom!’
2019-09-16 @ 07:17
így van, nagyjából ennyi.
2019-09-17 @ 12:47
Azért annak van valami szocis bája, hogy nyíltan kimondja, hogy tolvajlásra készül/nek!
2019-09-16 @ 06:21
Emlékezzünk, hogy 2006-ban, a nyíltan és durván elcsalt ogy-i választást követően a Fidesz ősszel, az önk-i választáson narancssárgára festette a térképünket.
Ájem Mónika belügyminiszter az övéit azzal biztatta: „Ne aggódjatok, a kassza kulcsa nálunk van”!
És lőn!
Eladósíttatta az önkormányzatokat, mert drasztikusan megnyirbálta a működésre fordítandó állami részt.
Természetesen a megmaradt néhány balos önk-ot kistafírozták.
Arra számítottak, hogy így ellehetetleníthatik a Fidesz többségű önkormányzatokat, s megbuktatják a Fideszt.
EZ IS fordítva sült el. A 2010-es ogy-i választáson is narancsra változtattuk a térképünket.
Most is úgy lesz.
2019-09-16 @ 06:47
Naprózsa! Teljesen jó és tökéletes hozzászólás.
2019-09-16 @ 22:15
Köszönöm. 🙂
2019-09-16 @ 06:49
Naprózsa! Teljesen jó és tökéletes a hozzászólás.
2019-09-16 @ 07:08
Azonnal letartoztani hazaarulasert ezt a bolsevik patkany ujhulye pistat amint atlepi a hatart !!!!
2019-09-16 @ 07:17
Azért ne legyenek illúzióink! Itt a PS-en is vannak olyan Fidesz és Orbánfóbiás hozzászólók akik hisznek abban amit leírnak. Nem érdekli őket, hogy a tények nem igazolják az álláspontjukat. Nem régen azt írta egy kommentelő az egyik cikk alá, hogy „rosszul tudjuk, az államadósság most is nől!” Ezt szerinte el kellene hinnünk csa azért mert ő úttörő és kisdobos becs szóra ezt állítja, mert semmilyen érvet nem tudott felhozni.
Az ilyen kretének a tájékozatlan és bizonytalan szavazókat meg tudják győzni.
Még emlékszem, hogy a 98-2002 közötti kormány hibái ellenére a fő érv az volt ellenünk, hogy ők jobban csinálnák. A rákövetkező nyolc évben láthattuk!
Mindenkinek részt kell venni az önkormányzati választásokon, mert baj lehet.
2019-09-16 @ 07:41
Minősíti a komcsi utódokat hogy az újhüje(j), meg a alkesz szanyi között ment a huzavona, melyik „méltóbb” az egy darab uniós mandátumra.
2019-09-16 @ 09:03
Hogy fogják azt megugrani, ha elérik, hogy Magyarország szavazati joga megszűnjön (7 cikkely), az ne legyen érvényes az ellenzéki EU delegáltakra is?
Ezt kérdezze meg már egy újságíró Dobrevtől, Újhelyitől, Gyurcsánytól, az ellenzéki delegáltaktól!
2019-09-17 @ 12:51
Ilyen apróságokon nem szabad fennakadni, hiszen ahol van „akarat” ott közel a megoldás!
2019-09-16 @ 09:45
Orbán Viktor neofasiszta maffiaállama az EU szégyene. Minden magyar képviselőnek kutya kötelessége fellépni a felcsúti diktátor korrupt és embertelen rendszere ellen. Újhelyi igazi hazafiként viselkedik, amikor a magyar demokrrácia védelmében lép fel Orbán ellen.
2019-09-17 @ 09:59
Te nem az a józsefvárosi adatbázis készítő vagy?
2019-09-17 @ 12:53
Maga rossz helyen jár, elvétette a házszámot.
2019-09-16 @ 09:51
Gyurcsány-Aproné, ne tévesszen meg senkit, nem más mint Gyurcsány szoknyában. Gyurcsány már mindenütt leégett megbukott ezért váltott és bedobta a feleségét a gödörbe. Èrdekes Gyurcsányné hangja mint a csirkének, vékony hangon mikor elkezd beszélni még csipog, borzalmas.
2019-09-16 @ 10:03
Mi is van az uniós kampányban jogtalanul felhasznált videók vörös és zöld-vörös kampánycsapatok elleni eljárásokkal?
Mi történt Junker alatt, a korrupt okirathamisító, csaló, sikkasztó és befolyásukkal üzérkedő (lobbista) parlamenti képviselőkkel?
2019-09-16 @ 11:35
Nem tudom mi alapján ültetik az EU kéviselőit a parlament üléstermében,de Jakuzzimester igen távoli széksorokból hirdeti az igéit,azt a látszatot keltve,mintha Őt valaki ott súlyos-befolyásos lénynek tartaná azután hogy itthon -mint kampányfőnök-megbukott és jelentősen hozzájárult a pártjának csúfos vereségéhez.Celebkém:Ott másként értelmezi a demokráciát a többség!
2019-09-16 @ 13:29
Ezek a szűnni nem akaró bolsi álmok…!
2019-09-16 @ 13:49
Most azkor okt.13-án érik be a narancs Mo-on!!!
Erős kétségeim vannak a narancsszüretet illetőleg+!!!
azkor már fagyok is előfordulnak……
Ezt már a gyurcsány is +mondta….
barátilag
J.L.
2019-09-16 @ 13:51
1 Semmi gond, a Fidesz meg jegyezze meg Brüsszelnek, akkor ott van szabadpiac, amit ők „támogatásokkal kompenzálnak” ahol ők adják a támogatást. Ha pl csak a ballib önkormányzatok kapnak támogatást közvetlenül a junijóból’ akkor lesznek szívesek a kedves multinacionális cégek ott kereskedni a jelen feltételek mellett és ahol nincs támogatás ott biza meg kell fizetni a Magyar importvámot, mert hogy azt nem teszettek szabadpiacilag kompenzálni.E lett’ alákarcolva 2004-ig mindkét fél által Migris egyezmény nincs és nem is lesz.
2019-09-16 @ 13:53
2 Újhülye min 10 éve a Kínaiak embere. Utána kell nézni, pl most milyen bizottságba került be?
A rejtély számomra az hogy Kína miért a ballibeket támogatja itt? Csökken a népszerűségük, tavaly pl éppen csak sikerült az emberüket betolni innen az EU-ba Újhülyét…Ez mért jó a Kínaiknak?
2019-09-16 @ 14:29
IQ – 40!
Gyurcsány felesége Dobrev Klára a pártelnöke Gyurcsány utasítására elkezdte az önkormányzatoknak pénzek közvetlenül Brüsszelben történő elosztását, Ujhelyi most gyorsan ráharapott, mert hát a főnökkel ajánlott jóban lenni, az MSZP-t pedig, na ki is vezeti?
Az ötlettel két probléma is van, az egyik, a szerződés módosítása kellene hozzá, de egyetlen tagállam sem lesz vevő az ötletre, a másik meg, nem kellene megvárni az október 13.-át? Látni azt, hogy van-e értelme a fáradozásnak, egyáltalán mennyi ellenzéki önkormányzat lesz?
Gyurcsány kinevezte a pártját demokratikusnak, Ujhelyi a mocskos alpári kampányát nevezte demokratikusnak (és az őt kiküldő választókat emleget lószart, őt Tóth Bertalan küldte ki, kérdezze meg Szanyit, mi pedig emlékszünk még a 2010 előtti demokráciájukra, nekik demokrati volt, nekünk meg kuss)!
Ezek a figurák csak a politika kalandorai, akik viszont a mi számlánkra szórakoznak! Legyen már elég. Október 13.-án kapják meg a választ!
2019-09-16 @ 16:28
„a vasárnapi sajtótájékoztató fogalmát eleve sosem értettem”
Gyanítom,ha sabbatra esett volna ez a nevezetes nap,akkor nem lett volna sajtótájékoztató. Bár azt is kétlem,hogy ez a szutyok,tartja a vallását.
2019-09-18 @ 08:26
Tessza.Irány a sarokra , már várnak.És ha nem adod le a lóvét pofán váglak! Világos te kretén?
2019-09-18 @ 19:25
Neomarxista ultraliberális őrült liberálfasiszta 3,14nabűz keverva túrós f@szkalappal. Mást már nem lehet mondani erre a gusztustalan kombinációra!
Szlovákiából…..