Nincs hová hátrálni
21Hagyomány a családunkban, hogy a kokárdát nem csak 15-én, hanem már március elején feltűzzük a kabátunkra. Afféle forradalmi adventként készítjük a szívünket az ünnepre. E várakozás azonban az elmúlt években midig nagyobb örömet jelentett, mint maga az ünnep. Ezt a néhány napot legalább nem zavarta meg semmi.
Március 15-ét vagy október 23-át ugyanis évek óta szinte lehetetlen méltóképpen megünnepelni az ellenzéki-aktivista kisebbség szorgos aknamunkája miatt. Kevesebb szívszorító élményben volt részem, mint amikor két évvel ezelőtt kereplés és füttykoncert nyomta el a Himnuszt a Nemzeti Múzeum előtt, bizonyos Juhász Péter politikai ámokfutó és sleppje jóvoltából. Szüleik nyakában ülő, papírzászlót lengető gyerekek figyelték ijedten a provokáló, lökdösődő csoportot, idős házaspárok néztek csalódottan egymásra.
Az ellenzék március 15-ei programját olvasgatva borítékolható, hogy idén is hasonlóra számíthatunk. A haladó sajtó jeruzsálemi bevonulásként ünnepelte a performanszt, ami most sem áll majd semmi másból, mint DK-s aktivisták hőzöngésével és vicsorgásával kezdődő összellenzéki bohóckodásból. Hiába került be újra gondolt 12 pontjukba a „nemzetünk melletti kiállás”, az LMP március 15-ét például klímavonulással, a Momentum pedig piknikkel ünnepli majd. A nemzeti ünnep apropóján tartott önsegítő körön aztán olyan nevek emelkednek szólásra, mint Dobrev Klára, vagy Jakab Péter. Az ünnepi programot végül a Szabadságkórus zárja: hogy ez Verdi Nabucco című operájából az erre a címre keresztelt részlet lesz-e, avagy az ellenzéki képviselőnőkből álló csasztuska-csajbanda vette fel a fantázianevet, még nem tudni.
Bár a mérce.hu a programra a gigantikus és monumentális jelzőket használta, nincs kétségem afelől, hogy a haladók ezúttal is egymást számolgatják majd a Hősök terén. Csakhogy az elmúlt hónapokban, években általános mérleg lett, hogy száz-kétszáz vadliberális több ezer, és átvitt értelemben több millió valódi ünneplő katarzisélményét rabolja meg. A március 15-ei műsor kifütyülése, egyáltalán a nemzeti és más ünnepeken való tüncizés ugyanis nem csak azokat zavarja, akik a helyszínen épp nem hallják a Nemzeti dalt vagy a Himnuszt, hanem minden jóérzésű magyart. Ahogy a Kossuth téri karácsonyfa megtépázása és a szánkók összerugdalása sem csak azokat bántotta, akik arra jártak.
Az, hogy nekik sem a magyarság, sem a nemzet, sem az ünnep nem jelent semmit, nem jogosítja föl őket olyasmikre, amit jóérzésű embernek magyarázni sem kell.
Én például felelősségem teljes tudatában állítom, hogy a világon semmit nem jelent nekem a Pride, sőt, kifejezetten zavar a létezése. Mélyen minden meggyőződésem ellen való, ahogy a genderábécé nagylexikonja végigtáncolja az Andrássy utat a jogaiért, mégsem megyek oda sípolni, dobálni, takarodjozni közéjük. Ugyanígy a liberálisok, neokommunisták és más gyökértelen világploretárok identitászavaros nagyünnepei is felháborítanak, mégsem használom őket saját világnézetem kinyilatkoztatására. Ahogy rajtam kívül még több millió magyar sem.
Most viszont ez a több millió magyar ismét olyanokkal áll szemben, akik nem csak nem könnyeztek vagy érzékenyültek el még életükben a Himnusz hallatán, de nem is értik azokat, akik már igen. Ők nem csak nem érezték soha a közösség érzését, hanem – mert ez a hiány kínozza őket – rettenetesen gyűlölik azokat, akik igen. Azon, hogy nem ünnepelnek és hogy az ünnepet idén is saját frusztrációik kiélésére használják, nem tudunk változtatni. Nekünk viszont nincs hová hátrálni. Tűzzük fel a kokárdát!
Fotó: MTI / Kovács Tamás
2019-03-13 @ 06:53
Lehetne vers sorokkal jellemezni a jellemteleneket, de még ezt sem érdemlik meg!
A kokárda a megfelelő velük szemben.
Nem általják ilyen viselkedés mellett magukat az igaz hazafinak kikiáltani.
A pride-on a helyük!
Amit december óta bemutatnak az az ő politikai pride felvonulásuk.
POPRI
2019-03-15 @ 03:32
Hajrá magyar! Rajta ! Rajta!
Ez a képmutatás szent napja!
Elődök hősiességére felülni!
Magunk silányságát elfedni.
Buzgón igyekezzetek
Egybabérlevél leesik nektek.
Feszítenek itthon bozgorok
Közben a másikra morog!
Ő az igaz, a valódi magyar!
Aki a másikba nagyot mar!
Többet, és jobban rabol,
E tönkrement hazából!
Találnak nevet, jogcímet.
Buta tömeg ezt eszi meg.
Sokféle nemes szólamot!
Nyomor terjed, szól amott.
Nem szaporodik senki más,
Az ingyenélő, meg az uzsorás!
2019. 03. 14.
2019-03-13 @ 07:03
Szemléletbeli különbség van. Ami nekünk a haza, az nekik pusztán zsákmányszerző terület.
2019-03-13 @ 07:07
Tönkre kell tenni a családot, a hazát és a hitet. Ennyi a céljuk, öntudatlanul is. A hit már rég elényeszett (tisztelet a kivételnek) és nem is lenne jó, ha nem megújulva éledne újjá. A családok fele felbomlik, sőt a legújabb trend szerint létre se jön. A haza meg internacionalista és önös érdekek hálójában. Ennek kivetülése jelenik meg március 15-én is.
2019-03-13 @ 08:38
Igen! „Hova hátrálunk még, a méhfalig? Ahol aztán kikaparnak minket!”
2019-03-13 @ 17:31
A második mondat nem szerepel a versben.
Döbrentei Kornélnak az egyik legmegrázóbb verse.
203 októberében mondta el, ha jól emlékszem, Sinkovits Vitay András (de nem biztos). Szórólapon terjesztették a helyszínen. Nekem megvan dedikálva.
„Magyarország Babérkoszorúja-díjat” adott át Kásler miniszter úr
DÖBRENTEI KORNÉL József Attila-díjas író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére.
Azonnal beindult a balliberális sakálfalka, és szakmányban antiszemitázzák az egyik legnagyobb magyar kortárs költőnket, akit az Isten tartson meg közöttünk még nagyon sokáig egészségben és alkotó erejében!
2019-03-13 @ 08:45
Lehet, hogy nagyobb hírértéke lenne, ha ezek a semmiben nem hívő nímandok elfogadnák nemzeti minimumként azt, hogy nemzeti ünnepen nem hőbörgünk! Ha egyáltalán usmerik ezt a fogalmat. Persze milyen nemzeti minimum az amit DK, vagy JP hirdet meg?
2019-03-13 @ 09:50
Összenő, ami összetartozik = Dobrev Klán + Proletár Párt (Jobbik).
A többi macska jancsi egy szóra sem érdemes.
2019-03-15 @ 03:35
Pecsovicsok rettegése
Március 15.-én
A pecsovicsok rettegtek
Petrovicstól reszkettek!
Gyűlölték, Hrúz Máriát
Az ő hatalmas, költő fiát!
Aljasságukra emlékeztette,
Az Ő hősi, példás élete!
Nekik nem volt mit ünnepelni,
Csiga voltukat felismerni,
Nem tudták, nem is akarták
Bátrakat üldözték a gyávák!
Ez volt a forradalom ünnepe!
Magyar a magyart ütötte!
Alja nép, a szédült szemét,
Védte az vörös eszmét!
(Elvették tőle az eszét!)
Bolondja, szentül hitte,
Másik az ostoba, hülye!
Az igazság mikor kiderült
Sok tévhites, mind elhűlt!
Mekkora marha voltam,
Elhittem ez mind jól van!
Most markolva fafejét!
Leszólttól kapja kenyerét!
2013. december 15.
2019-03-13 @ 10:24
WEBER: NA, BUNKÓ című operájából Gyurcsány áriája, Széll és Hadházy kettőse. Közreműködik az ENSZ-Gender Vegyeskara és KAKAfonikus Zenekara Vezényel: George Szaros
2019-03-13 @ 10:50
Demokrácia ide, demokrácia oda, elvárom a mindenkori MAGYAR kormánytól, hogy biztosítsa a magyar emberek részére a nemzeti ünnepünk közterületen való zavartalan, méltó megünneplését.
2019-03-15 @ 03:37
Tudod mit hadoválsz?
Demokrácia? Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket? Szabó Dezső!
2019-03-13 @ 12:39
Minden szabadságharcunkat az oroszok verték le. Március 15-én arra is emlékezni kell, hogy a moszkovita politika mindig rabságot, elnyomást, kirablást hozott az országnak. Ezért nem lett volna szabad kisztolgáltatni magunkat az orosz gáznak, megkötni a Paks-2 szerződést, orosz hitelt felvenni, beengedni a Nemzetközi Beruházási Bank-ot, oroszokkal felújíttatni a metrókat stb.
2019-03-13 @ 17:00
Nem kicsit vagy hülye.
2019-03-13 @ 17:01
Talán egy kicsit tájékozódnod kellene, mielőtt butaságokat írsz.
2019-03-13 @ 12:49
Há tudjafene. Én még emlékszem a fütyölős, kereplős, tojásdobálós március 15-re is, meg a kokárda kisajátításra is. Az se volt valami felemelő. Kár kettős mércézni. Amíg politikus beszél az ünnepen, addig ilyen lesz.
2019-03-13 @ 12:55
Március 15. az egyik legszebb magyar ünnep, hiszen a szabadságról szól. Mindenki menjen ki és ünnepeljük együtt, hogy az EU-ban végre szabadok vagyunk, nem nyom el bennünket sem a török, sem az osztrák, sem a szovjet birodalom!
2019-03-13 @ 17:03
De „Van mááááásiiiiik”- ahogy Eötvös bohóc mondá…
Itt van nekünk Brüsszel és az ENSZ, meg New York-Soros és a többi,
akiket személyesen nem ismerünk.
2019-03-15 @ 03:42
Tankok helyett bankok nyomorítanak! HURRÁ!
Eurónarkózis
Hat éve tart a bódítás: Európa majd mindent megold nekünk, helyettünk. Csak feléjük kell menetelnünk, be kell lépnünk. Mindenki jó lesz, szép lesz, gazdag lesz. Európa maga a mennyország a mezítlábas pusztaiaknak!
Ez az Európa-narkotikum máris feloldotta a józanész gátlásait. Mintha a szocializmus is ehhez hasonló rózsaszín ködök felé csábított volna bennünket: egészen a pofára esésig! Most mégis, még nagyobb vehemenciával vetik magukat az új délibáb után. A bódító szerek utáni beteges vágyódással, méregszomjúsággal.
Csodálatosan hat az Európa-altató. Minden kételyt és kétkedőt elaltat, érzéstelenít minden fájdalmas következménnyel szemben. Persze minden nap tart az altatás, amely a tudat teljes kikapcsolásával, és a valóság iránti érzéketlenséggel jár. Európa a bódítók (bódultak) szerint olyan buta, hogy nekünk akar jót, a maga kárára. Tenyerén hordoz majd bennünket, munka nélkül, követelmények nélkül, mint mi tesszük ma a kisebbséggel, akkor is, ha mi belé gebedünk.
Félő, hogy a valódi európaiak nem ismerik, és nem veszik be a nekünk adagolt kábítószert! 1994 Demokratában megjelent
Mire számíts?
Az EU Csendőrség életre hívásának a kezdeményezője a korábbi francia védelmi-miniszter; Michelle Alliot-Marie volt. Azzal a már egyáltalán nem is titkolt céllal; hogy az egyes tagállamok, egyre jobban elégedetlekedő lakosságának a lázadásai, – ezen csendőri erő bevetésével, könyebben leverhetők legyenek. Első példa erre, az évek óta nyugtalankodó franciaországi külvárosok bevándorolt lakossága lázadásainak a leverése volt.
EuroGendFor a jövőben az EU-tagállamokban kiiktatja, – teljességgel hatályon kívül helyezi a nemzeti jogot és nemzeti szuverinitást! A különböző EU-tagállamokban történő bevetéséről egy EU-Haditanács dönt, amely az EuroGendForban résztvevő, – valamint az érintett (fellázadt – a szerk.) állam védelmi- és biztonsági, belügyi, (Magyarországon a rendészeti) minisztereiből áll.
Így fektették ezt le, az új EU-Rendőrségi Alapító-Okmányban, – melyet a Velseni(NL) szerződés, az uniós jogban jártak számára tisztán és egyértelműen szabályoz.
Lényegében tehát ez a szerződés; Uniós törvényi felhatalmazást ad az EU Csendőrségnek arra, hogy bármely tagállamot erőszakosan megszállja, – akár annak a felkelő népe ellenében is!
2019-03-13 @ 13:53
Én kimegyek a március 15-ie ünnepségre az unokáimmal együtt. Idén azonban szolidaritásból szivárványos kokárdát tűzünk ki, hogy senki se legyen kirekesztve.
2019-03-13 @ 17:04
Szépek lesztek. De ne holnap menj ki, várd meg
a pride-ot. Akkor neked az való. De a kicsiket ne vidd magaddal,
mert az nálunk még büntetendő: kiskorúak veszélyeztetése …