Brüsszeli gyász
11Tagadni csak akkor érdemes, ha az ember jól hazudik. Amíg az álomország tengerpartjáról importált mesék közben idegesen vakargatjuk az orrunk, a fülünkig pirulunk, izzadunk és remeg a kezünk, addig fölösleges időpocsékolás az egész.
Az Európai Unió az elmúlt években a hazugságnak ezen tüneteit megállás nélkül produkálta. Tagadásuk nem új keletű: évek óta próbálják leplezni, hogy az illegális migráció legálissá tételén dolgoznak. Olyan atomfegyvereket is bevetettek már a témában, mint a szocialista Kunhalmi Ági, aki színészi kvalitásait megannyiszor bizonyította. Így akkor is rendkívül hiteles volt, amikor a bevándorlást álproblémának nevezte. Nem kevésbé Gyurcsány Ferenc, aki az Altus révén egyébként is erős brüsszeli pozícióit olyan mondatokkal erősítette, mint „jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a terroristáktól”. Vagy Ujhelyi István, aki tagoltabban mondta a kamerába, hogy „Nincs. És nem is lesz. Semmilyen. Kötelező. Betelepítési kvóta!”, mint Lendvai Ildikó azt, hogy „NEM LESZ GÁZÁREMELÉS”.
Lett. És illegális, pontosabban – ha rajtuk múlik – legális migráció is lesz, ha nem figyelünk a táguló pupilláikra meg a verejtékező homlokukra. Mostanában izzadnak is rendesen abban, hogy cáfolják a rengeteg tényt, amit történetesen a magyar kormány napfényre és plakátra hozott. Egy bizonyos pontig általában még szórakoztató is, ha az ember úgy hallgatja végig a különböző hazugságokat, hogy közben tudja az igazat, egy idő után viszont idegesítő, ha a nyilvánvaló szöges ellentétét mondják folyamatosan a szemünkbe.
A legfrissebb élmény talán a humanitárius vízumról szóló javaslat, amiről kétszer is szavaztak az Európai Parlamentben. Egyszer tavaly novemberben, ahol a bevándorlók legális utaztatását kitűző terv nem szerzett abszolút többséget, így a jelentés támogatói új szavazást kezdeményeztek. Decemberben persze már elfogadták a határozatot, amelyben arra kérik a Bizottságot, hogy terjessze elő szabályozást. A Juncker-vezette Bizottság viszont most azt állítja, nem szándékozik ilyen javaslatot tenni. A kérdés csak az, hogy akkor miért kellett addig szavaztatni a képviselőket, amíg a nekik tetsző eredmény meg nem születik…
Ugyanilyen az úgynevezett migránskártya, amiről állítják, hogy a bevándorlók csak Görögországban használhatják, mégsem kaptunk még egyetlen épkézláb magyarázatot sem arra, hogy kerülnek a bankkártyák Boszniába, vagy miként ellenőrizhető, hogy a különböző bűnözői és szélsőséges csoportok begyűjtik-e a felvett pénzt a bevándorlókról. De ugyanígy folytathatnánk a kvótákkal, ami szerintük nem kötelező érvényű. Mégis, alig van olyan uniós nyilatkozat, ahol ne jönne elő az aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére mantra. A tények mellett viszont még egy dolog a józan ész mellett áll ebben a csatában. Mégpedig az, hogy a brüsszeli bürokrácia tagadásából egy dolog következik: a garnitúra közelgő halála.
Tagadásuk annak a gyásztusának az első fázisa, amelynek végén májusban lecserélődnek a bevándorláspárti erők az Európai Unióban.
A tagadást ebben a folyamatban harag követi, ennek kezdeti jeleit már saját bőrünkön is tapasztalhattuk. Kötelezettségszegési eljárások, jelentések, támogatásmegvonások, köpködve ordibáló, magukat liberálisnak álcázó marxista ep-képviselők, újságírókat lökdöső Sargentini, uniós szégyenpad. A papírforma szerint ez a harag május után csak erősödni fog, ne higgyük, hogy a küzdelmet egyetlen szavazással letudhatjuk.
Sőt. A gyászfolyamat harmadik fázisa az alkudozás lenne, ez azonban ebben az esetben lehetetlen. Nincs ugyanis köztes megoldás, vagy megállítjuk az életünk és a kultúránk teljes átalakulását, vagy örökre megváltozik körülöttünk a világ. Márpedig, ha úgy döntünk, hogy erre nemet mondunk, a bevándorláspárti erőknek nem lesz miről alkudozniuk.
Jobb esetben így ezt a szakaszt átugorva jöhet a depresszió: május 26-a fekete napként vonul majd végig a balliberális médián, Sargentini nem csak a magyar jobb-, hanem a baloldali tévéknek és újságoknak sem ad interjút, Juncker rossz kedvében még az alkoholt sem kívánja, kikerülnek Facebookra a je suis Burxelles profilképek, talán a DK-sok is éhségsztrájkolnak kicsit. Rosszabb esetben – és ez a valószínűbb – visszaesnek az első fázisba és újrakezdik az árokásást, az elfogadásig jó eséllyel sosem jutnak el. Ahhoz ugyanis valódi belátás, de főleg valódi erő kellene.
Fotó: AFP/Getty Images
2019-03-04 @ 09:01
A kórkép helytálló és hiteles.
2019-03-04 @ 09:27
„vagy megállítjuk az életünk és a kultúránk teljes átalakulását”
Ehhez a kezünkbe kellene vennünk a magyar kultúra irányítását, és teljes „talajcserét” kellene végrehajtani.
Elzavarni a nemzeti zászlót száműző Ókovácsot, az összes kulturális intézmény 90-át liberális szemlélettel és gyakorlattal irányítókat.
A határkerítés nem elég. Ez nagyon-nagyon súlyos probléma, ami rövid időn belül visszaüthet.
2019-03-04 @ 10:28
Görögország uniós tag ha nem tévedek, így rájuk is vonatkoznak a pénzmosás elleni tv-ek, amibe a név nélküli bankkártyák nemigen tartoznak bele. Ez egyik újságíró sem kérdezte meg az ezzel érvelő bürokratától?
2019-03-04 @ 13:12
Bizony, efftársak, ez régi hiba. Már Kun Béla óta képtelenek vagytok megtanulni mély összefüggésekben hazudni!
2019-03-04 @ 13:25
Kuldjuk majusban oket a tortenelem szemetdombjara. Hajra Magyarorszag, hajra Fidesz!
2019-03-05 @ 02:54
„ A történelem szemét dombján”
Gyakori, divatos kifejezés, Elhatároztam, szétnézek, mit is találok ott? A Szemét domb, inkább gödör, Rengeteg papír, kidobott könyv, megpenészedett eszme. Sok rongy, valaha büszkén viselt „egyenruha” amit viselt sok ostoba, önként, vagy az államot is uraló, hasznot húzók öltöztették bele! A legszennyesebb mundért védték a leghevesebben! Most, itt, már csak a penészgombák rohasztják, azzal küzd, eredménytelenül.
Találhatsz még, nemesebb anyagot, jobb sorsa érdemes bronzot, „nagy gazemberek” szobrait összetörve! Vannak gazemberek, kinek szobrai még állnak, de csak idő kérdése a felvilágosodás, amely a szobraik, ide juttatja. Aztán jönnek a színes fémgyűjtők, a bronzból megint harang lesz, az eszmei szolgálatot, úgyis megszokta már. Az, hogy mikor viszik újra lövegtöltény hüvelynek, rejtély, csak a körforgás biztos.
Találsz még, zászlónyeleket, dobokat, melyet eldobtak, kidobtak. Nyűtt talpú bakancsokat, mibe masíroztak, csízmákat mellyel tapostak, beléd rúgtak! Az egész fölött, a titoktartás köde, felszínre került gazemberségek, aljasságok bűze! Gyomorforgató hely, pártok, híres emberek, kitömött majmok, mint nagy gyerekek hatalmas, mára besározódott bábok, vagy bábuk? Ki tudja? Kilóg belőlük az afrik, meg a sok meggondolatlan szavazócédula, ami a „megtévedéshez, közpénzhez, bankbetéthez” juttatta! Találsz bélsarat, amit egymásra kennek, lejáratási céllal, aztán kiderül, akad ott saját is vastagon, nem is kell keresni nagyon. Csábító a vagyon!
2019-03-04 @ 14:39
Sajnos a leghangosabb migráció pártiak továbbra is maradnak. (A normálisabbja nem fog bekerülni.)A nagyszájúak lesznek a listák elején.Ha Németországban a Merz nyert volna talán jobb lenne a helyzet. És most még a Fideszt is szeretnék kinyomni a Néppártból,hogy esetleg így a Szocialisták legyenek a legerősebb párt. Élet-halál kérdése,hogy minél többen menjünk el szavazni,és most azok is a Fidesz-KDNP listájára szavazzanak akik egyébként pl.majd az ősszel nem őket támogatják.
2019-03-05 @ 02:57
MÁRIA TERÉZIA, Ausztria, Magyarország és Csehország királynője (1771-1789)
„A továbbiakban egy zsidó sem maradhat itt, mindegy milyen indoklással írásos engedélyem nélkül. Nem ismerek egy másik kellemetlen kártevőt az államon belül, mint ezt a fajt, akik csalásukkal, uzsorájukkal és pénzkölcsönzésükkel elszegényítik az embereket és semmitől sem riadnak vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál. Következésképpen amennyire csak lehet, meg kell szabadulnunk tőlük.”
A dolog egyszerű, a mókus nappal éli életét, a fényben, nincsenek rejtett hátsószándékai, nem alattomos, míg a patkány ennek az ellentéte. Alattomos hátsószándékú és lopva a sötétben jár. Azt hiszem érthető voltam, hogy miért gyűlöl benneteket a világ zsidók! Nem a vallásotok miatt, és nem is a kinézetetek miatt, HANEM A MOCSKOS ALJAS TERMÉSZETETEK MIATT!
2019-03-04 @ 14:50
Az előbb feltettem egy teljesen békés és korrekt írást, miért nem jelenhetett meg? Talán mert Fidesz-KDNP barát volt?
2019-03-04 @ 15:38
Az igazi gyász az lesz majd a kormányoldalon, amikor a Fideszt tényleg kitessékelik az Európai Néppártból az EU-ellenesség, a demokrácia szétverése, a korrupció és a xenofóbia miatt. Már 10 párt támogatja a kezdeményezést, hamarosan átszakad a gát.
2019-03-05 @ 09:11
Ez a néppárt már nem az a néppárt, aminek a Fidesz tagja lett. És, ha kitessékelik, akkor meg is szűnik annak lenni. Ennyi.