Jöttünk, láttunk, győztünk

30
Magyarország első és legfontosabb célja teljesült, nem is akárhogy. Frédi és Franci olyan messze kerültek az uniós döntéshozói pozícióktól és a meghatározó politika élvonalától, hogy azt a vonalat már csak egy picinyke pontnak látják a távolból. Ez az eredmény nem az elmúlt három nap, sokkal inkább az elmúlt három hónap gyümölcse, ami azt mutatja, hogy bár hazánk méretét tekintve a pehely, politikai értelemben a nehézsúlyba tartozik.

Azt az egységet, amiről az uniós vezetők csak ráolvasásos megoldásaikban merengenek, a visegrádi országok kedden lazán hozták. A blokkoló kisebbségi lét segítő szele nélkül voltak képesek úgy tárgyalni, hogy a sértett és dühödt néppárti miniszterelnököket és egy-két nagyhatalmat (Olaszország, Franciaország) maguk mellé állítsák.

Miközben óriási ellenszélben kellett olyan nevet találni, ami mindenkinek (nagyjából) megfelel.

Ursula von der Leyen egy evangélikus vallásban felnevelt hétgyermekes anyuka, ami alapvetően arra predesztinálná, hogy fontosak legyenek neki azok az értékek, amelyeket Magyarország az elmúlt években alapértelmezéssé tett itthon. Mellette szól az is, hogy lassan 15 éve tevékenykedik a politika élvonalában: a korábbi Merkel-kormányokban volt már család-, munka- és szociális ügyi, majd védelmi miniszter. Csakhogy közben az embernek ettől egy “aki mindenhez ért, valójában semmihez sem ért igazán” érzése támad. És ami ennél is inkább aggodalomra ad okot, hogy a bizottság elnöki posztjának újdonsült várományosa a meleglobbi elkötelezett támogatója és de facto a föderalista Európa híve.

Az ő nevének bedobása mégis briliáns húzás a V4-ektől.

Jobb, ha nincsenek illúzióink, egy Leyennél kevésbé liberális konzervatívot az uniós pereputty komcsibb fele soha az életben nem szavazott volna meg. Közép-Európának ebben a küzdelemben, itt és most azt kellett bebizonyítani, hogy nem lehet akármit és akárkit átnyomni rajtunk. Ezt így már nem csak a magas lovon politizáló nagyhatalmak, hanem maga az elnökjelölt is pontosan tudja. Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország képes volt arra, hogy ezt a ‘mihez tartást’ tegye Leyen következő ötéves regnálásának hivatkozási alapjává. Közben ez volt pluszban a két legyet egy csapásra tipikus esete: miközben Weber és Timmermans ment a levesbe, Merkel mutti, aki a G20 csúcsról egy néppárti szempontból értelmezhetetlen ötlettel ment Brüsszelbe (Timmermans jelölése), Helmut Kohl néppárti hagyatékának leköpése közepette végül több száz kilométer/órás sebességgel állt bele fejjel a földbe. Talán soha nem volt még ekkora ellenállás a Néppártban egy Merkel-féle tervvel szemben, mint amekkorát Timmermans jelölésének visszaverése jelentett.

Európa ma ott tart,hogy két rossz, vagy inkább árnyalva: a végzetesen katasztrofális és a szükségszerűen kellemetlen közül kellett választania. Ursula von der Leyen megszavazása leginkább a V4-ek megkerülhetetlenségének bizonyítása és a szocialisták, valamint Angela Merkel bukása szempontjából volt fontos és siker, ebből a szemszögből viszont óriási és történelmi jelentőségű. Igazság szerint, más célunk a jelenlegi viszonyok között nem is lehetett.

A régi és újkommunisták véghetetlen sivalkodását látva ez most elég is. Egyelőre.

Facebook hozzászólás