Hét törpe

13
A szomszédék áthallatszó, idegesítő veszekedése, a szánalommal vegyes szekunder szégyenérzet, amikor valaki a plázában nekimegy az üvegajtónak – ilyen és ehhez hasonló érzelmek kavarognak bennem, amikor az ellenzék női politikusait látom.

Meg a csalódottság, mert óriási szükség lenne arra, hogy sok igazi, okos, erős nő legyen a politikában. Mégis mindig az Ocasio-Cortez, Bangóné, meg Szél-féle tehetségtelen, felkészületlen, írástudatlan ZS-kategóriás Jeanne D’arc-kokkal van tele minden.

Először is, tegnap újra összeállt ellenzéki Spice Girls, hogy együtt szólítsák fel lemondásra a fideszes Pócs Jánost. Szél Bernadett közösségi oldalán reklámozta az akciót, miszerint “a nők megint nem maradtak csendben”, de ó, bár mégis úgy tettek volna. Gondoljunk bármit is a Pócs Jánost érintő videóról, nem lehet komolyan venni azt az ellene felhozott megnyilvánulást, amelyben Szél mandátumtolvaj Bernadett az alábbiakat mondja:

Tudomásul kell venni mindenkinek, aki országgyűlési választásokon elindul, hogy országgyűlési képviselőnek lenni, az azzal jár, hogy az ember mintát állít. Ránk figyelnek az emberek, és példaértékűnek számít sok értelemben.

Ennél a pontnál kellett volna valakinek Vona Gábor előadáson megszólaló müezzinként felbőgetni egy részletet bármely szabadon választott hisztijükből. Egy “jajistenemákos”-sal véget vetni a sekélyes képmutatásuknak. Tudniillik, milyen példamutatásnak számíthat az ő szemükben például a közmédia folyosóin roncsderbizés? A földön fetrengő érdekérvényesítés vajon mely társadalmi csoportnak kedvez? Egy diploma nélküli meg egy totál analfabéta “oktatáspolitikus” minta-e a jövő generációjának? Az aszfaltra graffitiző zöldek szerint vajon mekkora egy festékszóró ökológiai lábnyoma?

A tény az, hogy ismét vermet ástak, amibe újra maguk estek bele. 

Ha a politikai érzék, az önkritika, a következetesség leghalványabb csíráját is hordoznák, olyan témában nem szólalnának meg, amelyben jobb lenne mélyen és jótékonyan hallgatniuk. Vagy legalább vennének példát azokról az igazi női politikusokról, akik többnyire csendben, derűs arccal és szelíd határozottsággal nap mint nap döntő fontosságú csatákat vívnak és nyernek az értékek és érdekek harcmezején. Azokról, akik nőiségükre nem egy kompenzálásra szoruló hátrányként, vagy hivatkozási alapként, hanem forrásként és fegyverként tekintenek.

Hol vannak ezek a nők a Novák Katalinok, Varga Juditok, Járóka Líviák, Morvai Krisztinák mellett, akiknek ők a lábmosó vizükből sem ihatnának? Azok mellett, akik valóban tudják, hogy képviselőnek lenni minta, képviselőnőnek pedig még inkább az. Hogy szolgálni nem kontraproduktív, hiteltelen csinnadrattával, hanem munkával és alázattal lehet.

Sokáig kerestem a jelzőt arra, mi lehet méltó eme hét ellenzéki sejtegyütteshez, így korábban, amikor elismerésükben részesítették a trágár Nagy Blankát, álfeministáknak neveztem őket. Egy társadalomra veszélyes jelenségnek, akik viselkedésükkel éppen a zászlójukra tűzött ideológia sírját ássák azzal, hogy egy K2-esbe bújt Kim Dzsongun és egy síró-visító, idegállapotba került Mónika Show-statiszta között ingázó nő képét mutatják egyetlen alternatívaként. (E két véglet közül a tegnapi sajtótájékoztatón mindkettőt felvonultatták: amíg Szél Bernadett mennydörgött, Bangóné szó szerint sírt).

Anyának csúfolt szelfibotos szörnyeknek is hívtam őket, mert aki a saját gyerekei érzelmeit is politikai céljai igazolására használja, aki többet látja a telefonja képernyőjét, mint a családját, az az én szememben soha nem lesz más.

Most viszont azt hiszem, ezeknél is találóbb jelzőt kell rájuk aggatnunk. A véletlen úgy hozta, hogy a fotón tegnap éppen heten voltak, mint a gonoszok. Vagy a törpék. Persze nem termeti értelemben, abból jól láthatóan többségüknek jutott elég. Szellemi törpék ők, a kettős mérce morális toprongyai, az önkritika hiánya miatt fejlődésképtelen, örök lelki mélynövésűek. A tiszteletet ezért nem a nemük, hanem eszerint mérik majd nekik.

Fotó: Facebook/Szél Bernadett

Facebook hozzászólás