A felejtés bére

6
Az ország kétharmada: egy nap híján 99 évvel ezelőtt éppen ekkora arányú magyar föld sorsáról készültek döntést hozni idegen országból érkezett idegen szívek és idegen kezek. 99 éve Magyarországot modern kori Prométheusszá átkozták, akinek a szívét a sas minden nap tépi. 9 éve viszont egy másik kétharmadnak beiktatása után első dolga volt ezt – amennyire az intézményi keretek között lehetséges – jóvá tenni.

Jómagam azok közé tartozom, akik saját családjuk bőrén tapasztalták meg a trianoni békeszerződés mindennapjait. A dédszüleim éppen csak egy hajszállal ragadtak a határ romániai oldalán, amikor meghúzták a vonalat. Aki szökni próbált, arra a kínzások és sanyargatások széles választéka várt, aki maradt, azoknak még a gyerekei gyerekeinek is a legtöbb román tanár/eladó/ápoló/orvos a mai napig egyetlen kérdést tesz fel: milyen nyelven beszéltek otthon. Magyarok százezreivel szedetik le a zászlót, magyarok százezreinek tiltják be a himnuszát ma is. Identitásuk, hovatartozásuk mégsem nekik kérdés. Az elszakított mindig tudja, mitől, kitől ragadták el, a megsebzett Prométheusz azonban arra a néhány órára megnyugszik, amíg a sas újra marcangolni nem kezdi. Ilyenkor talán elfelejti, hogy mit veszíthet és teret ad azoknak, akiknek éppen ez a céljuk.

A napokban sokan aggódtak amiatt, hogy a Szentatya csíksomlyói látogatása még egy visszaigazolás a románoknak arra, hogy az erdélyi magyarok a saját otthonukban másodrendűek. Keleti szomszédaink mindent megtettek, hogy a pápa érkezése ne Erdély, hanem kifejezetten a román nép dicsősége legyen. A pápa alatt pöfögött a dácsia, a tolmács először románra fordított. Aztán a székely himnusz mégis minden eddiginél hangosabban szólt a nyeregben. Az összetartozásunkat nem azoktól az idegenektől kell féltenünk, akik azt hiszik, hogy uralkodhatnak felettünk. Nem a románoktól, szerbektől, szlovákoktól, horvátoktól és osztrákoktól.

“Hányszor támadt tenfiad 
Szép hazám kebledre, 
S lettél magzatod miatt 
Magzatod hamvvedre!”

Azoktól, akik itt vannak, és azt akarják, hogy felejtsünk.

Kilenc éve a Fidesz-KDNP törvényjavaslata, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója egyben a Nemzeti Összetartozás Napja legyen, 302 igent kapott a parlamentben. “A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek” – ez állt benne. Hogy kik tartózkodtak? Schiffer András igen szavazatán kívül az LMP-frakció többsége. És kik szavaztak nemmel? Főként a nemzetgyűlölő, idegenbarát szocialista párt tagjai. Ők külön meg is indokolták, hogy a törvény bevezetőjében olvasható megfogalmazás bántotta őket a leginkább, vagyis ezek a szavak:

“Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni, hazánkért és a magyar nemzet egészéért, az Alkotmányban rögzített felelősségünk jegyében, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló […] békediktátumra emlékezve…”

Ezeknek a politikusoknak a többsége ma is politizál. Olyan bűnöket követnek el, amelyeken nincsen jogi fogás, nem jár értük börtön, de legalább emlékeztessük magunkat a létezésükre és velük szemben a saját értékeinkre. Ne gondoljuk, hogy a határon túli magyarok ellen küzdő Gyurcsány Ferenc vezette DK, vagy a szocialista frakció az elszakadt magyarok állampolgárságáról szóló népszavazás nemet hirdető plakátjainak sztárjával, Bangóné Borbély Ildikóval ma máshogy szavazna. Sőt! A sor az új üdvöskével, a Momentummal bővült, akiknek a választás után első dolguk volt leukránozni kárpátaljai nemzettársainkat.

Az összetartozásunkat csakis tőlük kell féltenünk. Ők azok, akik amikor csak lehetőségük van rá, nemzetközi lelkű, világproletár pénzelőik és barátaik lihegése mellett elárulják, eladják, hátba támadják, Sargentini- és Tavares-jelentésbe foglalják saját hazájukat. Akik vállaltan azon dolgoznak, hogy a feledéssel egy európai masszát gyúrjanak belőlünk. Közülük kerülnek ki most a Cseh Katalinok, akik szerint veszélyes, ha az uniót “kis darabokra” akarják szakítani. Csakhogy ezeket a kis darabokat itt, a Kárpát-medencében nemzetállamoknak, sőt nemzeteknek hívjuk, mert mindig is tudtuk, és 2010. június 4-én törvénybe is foglaltuk, hogy a nemzet az államhatárokon is átívelő egység. Nem létezik még egy nép rajtunk kívül, amely egy ilyen tragédia után mégis felállt és még összetartóbb lett. Amíg ezt nem felejtjük el, belőlünk nem lehet egy identitás nélküli démoszt gyártani. A felejtés bére az elmúlás, de a világon mindennek oka van: lehet, hogy ettől minket éppen a trianoni tragédia fog megmenteni.

Facebook hozzászólás