Mindeközben Moriában
12A Leszbosz szigetén fekvő moriai táborból több ezer menedékkérelmet adtak már be Európába. A brüsszeli elit minden követ megmozgat, hogy a bevándorlók áramlását szabályossá és szervezetté tegye. Vízumok, kvóták, mentőhajók az egyik oldalon, gyilkosságok, lopás, erőszak a másikon. A moriai tábor mérlege ez, és még csak nem is a bevándorlásellenes kormányok vagy politikusok, hanem maguk az ott élők szerint.
Akinek nem lenne ismerős Lauren Southern neve, a magyar médiát tavaly novemberben járta be egyik riportja, amelyben egy rejtett kamerás felvételen az Advocate Abroad úgynevezett „civil szervezet” úgynevezett „önkéntese” magyarázta, hogyan tanítják színészkedni a migránsokat. Nem ám olyanra, mint amilyet az Arany Málna-díjas ellenzéki képviselőink produkálnak a közmédia padlóján, hanem olyanra, ami akár a hatóságok megtévesztésére is alkalmas.
Nem mintha a Görögországban dolgozó menekültügyi bírák jó szimatú oknyomozókból állnának, vagy ne lenne valószínű, hogy parancsba kapták a lehető legtöbb, átlagos vastagságú arcbőrrel vállalható kérelem átengedését. A számok legalábbis az Advocate Abroad esetében erre utalnak: az NGO saját bevallása szerint csak Görögországon keresztül eddig 15 ezer migránst segített az Európai Unióba. Lauren Southern ősszel egy olyan felvételt tett közzé, amelyen a vezetőjük a migránsoknak betanított módszereket taglalja. Bevált trükk például, hogy üldözött kereszténynek hazudják magukat, de a civilek azt is elmagyarázzák nekik, hogyan kell látványosan idegösszeomlást kapni, zavartan szünetet kérni, valamint pontosnak, hitelesnek tűnő dátumokat és eseményeket összehazudni a meghallgatásokon.
„Színészkedés, színház az egész. Megtanítjuk például keresztényként imádkozni őket. Aztán ha azt kérdezik, melyik a kedvenc ünnepük, nem elég, ha csak megemlítik a karácsonyt. Azt kell mondaniuk, hogy azért, mert akkor született a Megváltó” –fogalmazott a felvételen Ariel Ricker, aki később jobboldali politikai támadásnak minősítette a felvételek nyilvánosságra hozatalát.
Most újabb dokumentumok kerültek ki a kanadai, jobboldali újságíró-aktivista és csapata keze alól. A csoport ezúttal a Leszbosz szigetén fekvő moriai táborban forgatott. A helyszínen több interjúalanyuk is arról vallott, hogy a bevándorlók sátorrengetegében számos dzsihadista bújik meg, akik ráadásul saját társaikat is terrorizálják. Többen is beszámolnak arról, hogy az ISIS emberei késekkel és különböző pengékkel felfegyverkezve fejen vagy oldalba szúrták őket. Az egyik érzékletes jelenetben a tábor lakói csoportosan mutatják, hol érte támadás őket.
A tizenegyezer ember között a videó szerint legalább kétezer olyan, magát menekültnek tettető szélsőséges lehet, akiből egy is sok.
„Ölnek, erőszakolnak és lopnak, ha akarnak. Az életünk veszélyben forog attól a pillanattól fogva, hogy betesszük a lábunkat a táborba. Azóta nem aludtam rendesen, hogy idejöttem” – mondja az egyik menekült, akinek egyetlen bűne, hogy ateista.
Az iszlamista szélsőségesek ugyanis a kurd kisebbség mellett a keresztényeket és az ateistákat támadják.
„Nemrég négy kurdot öltek meg levélnyitó késsel. Hálásak vagyunk az ételért, és mindenért amit kapunk, de védelemre is szükségünk van. Kértük, hogy helyezzenek el legalább egy térfigyelő kamerát, de a rendőrök nem törődnek velünk. A görög állam lényegében a terroristáknak segít abban, hogy kivégezzenek minket”– folytatja a Southernnek nyilatkozó bevándorló.
És itt legalábbis sorsközösséget érezhetünk velük, mert minket, európaiakat ugyanúgy kijátszanak a szélsőségeseknek. A két videó tartalma együtt, egymás mellett szemlélve igazán megrázó. Tudjuk, hogy a görögországi menekülttáborokban szélsőségesek is megbújnak, de az is tény, hogy sokan közülük nem azok. A színészkedésről szóló vallomás miatt viszont azoknak a helyzete is ellehetetlenülhet, akik valóban jogosan kérnének menedéket. Közben meggyőződésem, hogy a görög hatóságok nem véletlenül nem tesznek ki kamerákat: ha kikerülnének a bizonyítékként szolgáló felvételek, már nehezebben lehetne beadni a közparkokban világmegváltó akciókon merengő bölcsészpalántáknak a befogadásról meg integrációról szóló terveket.
Már csak azért is gondolom ezt, mert a moriában lévő tábort vezető hatóságoknak a forgatócsoport küldött egy példányt az interjúkból és a felvételekből. Az ellenőrző szervektől azonban annak ellenére, hogy korábban mindig igyekeztek cáfolni dzsihadisták jelenlétét a táborban, ezúttal egyetlen reakció sem érkezett.
Mindeközben Brüsszelben a derék képviselők ezekben a percekben is olyan sürgős és halaszthatatlan feladatokon munkálkodnak, mint a Fidesz kizáratása az Európai Néppártból, vagy hogy hogyan és milyen válogatott kínzásoknak vessék alá Magyarországot. A közösségi oldalon a bevándorlók erőszakos cselekményeiről szóló bejegyzéseket és cikkeket meg elvitte a cica… Sőt, olyan fontos dolguk is van, mint a csütörtökön kezdődő csúcson napirendre venni a vallások betiltását reklámozó közvéleménykutatást – erről korábban magam is írtam –, amely mögött számos baloldali, liberális, sőt még egy magyar III/III-as múlttal lebukott hazaáruló is ott áll. Egyszeri emberként mondhatnánk, az ő lelkük rajta. A baj csak az, hogy közben a miénk is.
Fotó: Getty Images/2015
2019-03-20 @ 08:09
Jézus Isten küldötte volt.
Mohamed a Sátáné.
Brüsszel a Mammon képviselője.
2019-03-20 @ 10:25
Jézus maga is menekült volt (lásd a szent család egyiptomi menekülése Heródes elől, Máté 2:13–23) és a szeretet mindenekfelettvalóságát hirdette. Ergo, aki keresztény az bizony elutasítja az idegengyűlöletetet és segíti a menekülteket.
2019-03-20 @ 08:36
Azért erős fenntartással kezelném a szimpatikus kishölgy és csapata által megkérdezettek igazmondását. Ugyanis az iszlám azt is parancsba adja, hogy a dzsihád sikere érdekében kereszténységet és ateizmust is, sőt bármit szabad hazudniuk. Ha tényleg olyan elviselhetetlen lenne az „ateistaként üldözött” muszlimok sorsa a táborban, akkor miért nem kérnek ahhoz segítséget, hogy hazamehessenek? Szíria már szabad, nem is beszélve a többi kibocsátó országról.
Szerintem ez csak egy újabb érzékenyítési trükk, a sebesüléseket az egymással való dominancia csatározásoknál szerezték, és épp ezzel a mártír színjátékkal akarják most belopatni magukat közénk.
Majd akkor hiszem el, hogy rossz dolguk van, ha az ellopható kamera, meg a halal koszt, meg egyéb követelések helyett azt kérik tőlünk, hogy támogassuk a hazatérésüket, vagy megfelel nekik valamelyik iszlám ország, mondjuk ott mellettük Törökország menekülttábora is. Az igazi menekült ugyanis nem megy más kontinensre, más kultúrába, hanem alig várja, hogy visszatérjen az övéi közé. Éppen erről ismerszik meg.
2019-03-20 @ 08:51
Kedves Naprózsa!
Amit írsz, abban sok az igazság, de most helye lett volna az egyrészt helyett a másrésztnek is. Mégpedig a valószínű igazságot leírva elmondhattad volna, hogy a táborokban ott vannak a dzsihadisták és az NGO-k hamisságot közvetítő emberei is.
2019-03-20 @ 09:47
Kedves Kétes, egyrészt:
1. Szememben nem menekült az, aki otthagyja családját úgymond a háborúban, bajban, nem védi hazáját, gyerekeit, feleségét, hanem erős férfiként más népek asszonyaival (is) eltartatja magát, papírjait eldobja, de okostelefonja meg mentőmellénye az alapfelszerelés nála.
2. Az sem menekült, aki átvág 3-6 határon, tengeren.
3. A sebeik nem bizonyítanak semmit. Akárcsak a mi késfogú kutyáink nyomai sem. Nem frissek, úgyhogy akár ők is az ISIS harcosai is lehetnek, ott is szerezhették.
4. Mi európaiak, ha kitörne egy etnikai háború, akkor muszlim országba menekülnénk? Szerintem eszünkbe se jutna más kultúrába migrálni, csak egy másik keresztény országba mennénk, s a családunkat sem hagynánk a bajban. Ezeknek miért nem jó mondjuk Szaud-Arábia, vagy Irán és a többi muszlim menekülttábor?
Másrészt: ha arra gondolunk, hogy ott az ISIS meg az NGO-k, és azért nem mernek panaszkodni, azt is kétlem. Most például megtehették volna, hogy a nyilvánosság segítségével kérnek egy hazautat. Elsőosztályú repülőjegyre is összedobnánk a pénzt nekik. Vagy miért nem ezért folytatnak ülősztrájkokat? Miért követelnek a kontinensre utat a görög kormánytól?
Továbbra is az a véleményem, nem szabad a muszlim nyafogásnak bedőlni, mert nagyon profik ebben. Az a célszerű, ha a szavakat és tetteket együtt kezeljük, ez alapján pedig ezek sem menekültek, ez az egész tipikus muszlim színjáték.
2019-03-20 @ 12:20
10 pont!!!
Remek összefoglalása a tényeknek!
2019-03-20 @ 08:50
Ha már Moria, akkor orkok és barlangi trollok jönnek?
2019-03-21 @ 02:28
Pont ezt akartam írni én is. Csodálkozunk, hogy Moriában orkok találhatók?
2019-03-20 @ 11:09
Ha tényleg keresztény ország vagyunk, ahogy a kormány állítja, segítenünk kell a leszboszi táborlakóknak. Nincs nagyobb csapás, mint háború miatt mindent elveszíteni és elhagyni a hazát. Humanitárius kötelességünk befopgadni minden valóban rászoruló migránst.
2019-03-20 @ 22:13
Köszönjük a kioktatást. A segítés homo sapiensi és nem kizárólag keresztényi kötelesség. Ennélfogva az összes muszlim állam kötelessége a saját szomszédaik segítése. Egyetlen háborús országgal sem vagyunk határosak, ergó mindenki maradjon a saját kontinensén.
Viszont az Ön kommentje mutatja mennyi muzulmán avagy másmilyen szemita van már itt is, akik ölik a keresztényeket, semmibe veszik az alapvető emberi erkölcsöt, és ezen az alapon mernek minket kioktatni a saját vallásunkból.
Tessék, Papirusz uram, mi akadálya, hogy Ön ellásson menekülteket? Hányat fogadott be a lakásába?
Hiába játssza itt az erkölcscsőszt, Ön is, mi is tudjuk, hogy miről van itt szó, kik azok, akinek persze kizárólag szóban ilyen fontosak a testvéreik befogadása.
A keresztény nem azonos a hülyével. Nem vagyunk birkák, akik a farkasokat óhajtunk a nyájunkba.
Ámbár az Ön hozzászólásából úgy tűnik, sikerült mellényúlnunk, nem vettük észre, hogy máris itt vannak az ordasok.
2019-03-21 @ 05:38
S még egy-két dolgot tisztázzunk a segítőkészségről:
Személy szerint szívesen adakozok konkrétan magának a rászorulónak (mindig meg is találnak az utcán a kéregetők, vagy épp levélben, vagy vásárlás közben a jótékonysági gyűjtők is) de nagyon nem, amikor az adomány zömét – jelen esetben Sorosék, meg a görög táborfenntartásból élők – ezek a „jótékony lelkek” saját magukra és hozzá az önfényezésre költik. Akkor sem adok, ha ezzel mint feneketlen zsákba Afrika, arab vidékek munkakerülő, minket megvető és kinevető tenyészetének szaporítására dobáljuk a pénzt segélyekre.
Amit viszont szívesen támogatnánk: a fogamzásgátlást a világ mértéktelen, felelőtlen szaporodói számára, vagy vetőmagot (ha azt sem falják fel), víztisztító berendezéseket vagy napelemet, illetve szaktudást, amikkel termelhetnek maguknak. Ez lenne az igazi humánus, segítség, de valahogy a „keresztény szeretetet” furkósbotként számonkérő és bűntudatkeltési módszerrel dolgozó körökben erről bezzeg szinte sose esik szó, csak azt halljuk: adj, adj, adj! a végtelenségig.
2019-03-20 @ 14:59
A káoszért mindent, efftársak!