Brit tudósok

19

“Igen, Londonban. Nem ismerős? Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, kib*szott Mary Poppins… LONDON!” 

(Blöff)

A Blöff című film óta senki sem foglalta jobban össze az angol fővárost. Most, csaknem két évtizeddel a film születése után viszont ideje újragondolni a meghatározást. Például „Igen, Londonban. Nem ismerős? Birkafasírozott, dicsőítő dalok (nők és férfiak szigorúan külön), halal kaja, burkás Mary Poppins”. A rossz idővel nincs mit tenni… Talán a sült hal is maradhat, azt a muszlimok is ehetik. 

Brit tudósok kikutatták, hogy néhány év múlva már így fog terjedni a filmből vett idézet. Szeretném, ha csak viccelnék ezzel a jóslattal, de félek, fájóbban igaz, mint gondolnánk. Jómagam legalábbis mostanában egyre kevesebbszer szeretek az Egyesült Királyságról olvasni, pedig számtalan dolog miatt mindig is odavoltam Angliáért. A Monty Pythonért például már önmagában imádni kell őket, aztán ott van még a csodálatos akcentusuk, a szívet melengetően mulatságos, klasszikus udvariasságuk… Ott van, de meddig? 

Mivel számos barátom él a brit fővárosban, már csak miattuk is igyekszem követni a szigetország apró-cseprőbb híreit is. Az elmúlt négy napban az alábbi információkkal borzolták a kedélyeket.

a) Az britek egyenlőségről tartott tanórái miatt tiltakoztak a muszlim szülők.

b) Megszűnt egy muszlim iskola az Egyesült Királyságban, miután disznóknak nevezték a nem muzulmán hitűeket.

Utóbbi jó hír, de az állatorvosi ló jogán mégis inkább a másodikat részletezem. Elnézést.  

Szóval nehéz napokat él a birminghami Parkfield Közösségi iskola, a minap ugyanis háromszáz muzulmán szülő és gyerek tiltakozott az intézmény érzékenyítő órái ellen. A gyerekeknek olyan szörnyűségeket tanítanak évente ötször, mint hogy miről szól a házasság, hogy a nők nem alsóbbrendűek és az egyes vallások és fajok a brit törvények szerint nem lehetnek alá-fölé rendeltségi viszonyban és hasonlók. Durva.  

A cikk szerint az órákat tartó tanár megpróbált szót érteni a szülőkkel, de a békés egyeztetés akkor feneklett meg, amikor a muszlim hátterű tiltakozók agresszívvá és személyeskedővé váltak, a szülők pedig elkezdtek online fenyegetéseket küldeni.

Borzasztó veszélyben éreztem magam!

– mondta a szerencsétlen oktató a BBC-nek, mi meg innen, az egyre jobban felértékelt Magyarországon elfogyasztott kávénk mellől üzenjük neki, hogy szokjál hozzá, Sir 

Mert nem ez az első ilyen történet, és mint ahogy fentebb megjósoltuk, valószínűleg nem is az utolsó. A példa viszont már csak azért is különösen szomorú, mert az átlag brit iskola közlése szerint 750 diákjuk 98 százaléka iszlamista családból érkezett. Még egyszer: egy átlagos brit iskolában. Nyilván ők lesznek a jövő brit tudósai. Az intézmény a fenyegetéseket elengedve azt írta: ők mindössze annyit szeretnének, hogy a tanulóik mindenkit el- és befogadjanak. Nekik csak annyit mondhatunk: nem fog menni.  

A lányom kérdéseket tett fel, amire a feleségem nem tudott válaszolni. Túl fiatal még ehhez. Egy család, aki a közelemben él, már visszaköltözött Pakisztánba.

– mondta az egyik apa, a tüntetők ugyanis azzal fenyegetőztek, hogy inkább elhagyják az Egyesült Királyságot, mint hogy a gyerekeik továbbra is részt vegyenek az egyenlőség jegyében megtartott képzéseken.  

Szerintem mindannyian ugyanarra gondolunk. Ha nem ceretik a rencert, akkor nyugodtan visszamehetnek Európából oda, ahol a gyerekeik meg ők is kedvükre szadizhatják egymást az iszlám törvényeinek ki tudja, milyen értelmezése alapján. A már itt született gyerekeikre való tekintettel meg a kedves, tiltakozó szülőknek tanácsként ismét csak Guy Ritchie klasszikusából idézhetünk: „Lehet, hogy honvágyuk lesz, de majd kinövik”.